Tapogatózom a sötétségben,
kutatok az elveszett idők után.
Hol az a fránya selyem-fonál?
Hirtelen megérzem s megörülök egészen,
majd ahogy a kezem a szalagon végigszalad
a mosolyom a helyén már nem érzem.
És mire felfogom, hogy a becses szál elszakadt
a szememből egy könnycsepp már a számig szaladt.
Most mi legyen? A pánik előtör belőlem.
Ez a fonal volt a legféltettebb kincsem.
Megkössem? ... Vagy csak szorítsam erősen?
A végét a zsinegnek meg merjem nézni?
Ott lesz még a lélek akit a szállal magamhoz kötöttem?
vagy hagyjam a köteléket, így törötten?
Ha megkötöm se lesz már úgy, mint azelőtt,
lesz rajta egy rusnya görcs... Pont ott a szemem előtt.
Az emlékeztet majd mindig a szomorú tényre,
hogy eldobtam azt, ki az életem egy fontos része.
0 Megjegyzések