Kritika | A világirodalom legújabb szenzációja, Jonathan Franzen Szabadság
című regénye ízig-vérig amerikai mű, ám a közép-európai olvasó számára
is sokat tartogat.
A
legnagyobb irodalmi szenzáció Amerikában? Obama kedvenc regénye? Ha
valami elriaszt egy regénytől, talán éppen ezek a reklámszlogenek azok.
Így az említett szlogenek tárgyát, Jonathan Franzen Szabadság című
nagyregényét nem csak kíváncsisággal, de nem kevés szkepticizmussal is
vártam. Nem mintha az amerikai irodalommal vagy akár az amerikai
elnökkel bármi baj lenne, de valahogy ezek a „korszakalkotó szenzációk”
komoly csalódást tudnak okozni.
Lassan egy héttel a könyv befejezése után jelenthetem: rég olvastam
ennyire jó, letaglózó regényt. A Szabadság, amely egy amerikai család
tagjainak közös és külön útjait mutatja be a XX. század végétől a
mostani válság évéig valóban az amerikai szépirodalom és a nagy
családregények legszebb hagyományait viszi tovább, remekbe szabott
szerkezetben és – a fordító néhány idegesítő szófordulatát leszámítva –
igazán szimpatikus nyelvezettel.
A történet középpontjában a Berglund-család áll: a szegény sorsú, de
szorgalmas fiú, Walter, aki egész életében azzal küzd, hogy sosem tud
kitűnni a környezetében élő középszerű, ámde mások szemében érdekes
figurák közül, és felesége, a jómódú politikuscsaládba született Patty,
akit meg – testvéreihez hasonlóan – az akaraterő hiánya akadályozza meg
abban, hogy önállóan vigye valamire. Ebből is látszik, nem a szokásos
amerikai sikertörténet pereg a hatszáz sűrűn teleírt oldalon: az
önmegvalósítás útja nagyon is rögös, és sem az olvasó, sem maguk a hősök
nem tudják szinte a végéig, vezet-e egyáltalán valahová.
Franzen elsősorban honfitársaihoz szól, akik akkor is megérzik a több
mint harminc évet átívelő regény egyes epizódjainak történelmi,
társadalmi hátterét, ha azt csak egy kósza félmondattal említi meg. Egy
olyan háttérről van szó, ahol mást jelent a szabadság mint a politikusi
lét, a karrier vagy a meggazdagodás szinonimája. Ez azonban senkit ne
tartson vissza: a Szabadság elsősorban arról szól, hogyan tudunk – vagy
éppen nem – átlépni saját korlátainkon. És ebben, sajnos, mi sem
különbözünk egy átlag amerikai középosztálybeli családtól.
0 Megjegyzések