Augusztus 31-én és szeptember 1-jén,
10 és 18 óra között ingyenesen látható az Országos Széchényi Könyvtárban
az első hazánkban nyomtatott könyv, az ötszáz éves Budai Krónika. A
kiállításra a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe programsorozat
részeként kerül sor.
Buda
1686-os visszahódításának emlékére, idén tizedik alkalommal rendezi meg
az I. kerületi önkormányzat és a Litea Könyvesbolt a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét, a Szentháromság téren.
Az esemény keretében megtartandó különleges kiállításon az 1473-ban készült Budai Krónika Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) és az ELTE Egyetemi Könyvtárában őrzött két példánya százharminchét év után először együtt tekinthető meg.
Az OSZK tulajdonában lévő darab egy abból a tízből, amely fennmaradt a világon a műből. Az intézmény a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepére kérte kölcsön a másik hazánkban található példányt is, amelynek érdekessége, hogy egybe volt kötve Julius Caesar A gall háború című írásával, amelyről 1875-ben választották le. A két magyar könyv mellett a rendezvény két napján utóbbit is bemutatják.
http://www.napvilag.net/irodalom/20120826/a_magyar_nyelv_es_a_magyar_konyv_unnepen_lathato_a_budai_kronika