Virág Ilona: Nincs idő

Fotó: Balázs József

Hová rohan a világ, vajon ki, vagy mi elől menekül?

Így marad az ember a legvégén egyedül.

Aki még teheti, a megélhetést keresi,

De ki már nem bírja, - vajon segítesz-e neki?

Vagy csak legyintesz, és szépen kint maradsz

Könyörtelen módon, fásultan tovább haladsz.

Pedig be kéne menni, üdvözölni,

Megkérdezni – hogy vagy? – Kicsit beszélgetni,

Bánatában istápolni, örömén osztozni.

Egymásra nincs időnk, sem energiánk,

A tehetetlenség, s nyomor az Égre kiált.

Nincs idő az unokára, nincs idő a nagyira,

Nem jut már kenyérre, nemhogy egy fagyira.

Sajnos egyre többen kilépnek ebből,

A lehetetlen, kilátástalan helyzetből.

Maguk ellen fordulnak, eldobják életük,

Ám ha a kellő órában ott vagyunk mellettük

Néhány segítő kéz, jó szó teret nyit, az áldásra.

Elfáradtunk, s közönnyel párosul, hogy

Nincs időnk egymásra.