Nagy Erika: Azt súgom neked

- azt súgom neked… -

Bujkálsz, napok óta immár,

és azt mondod, előlem vagy muszáj.

Én látlak téged,

ahogyan falaidra újabb sötét szövetet vonsz,

bent minden világot eloltasz: ne halld és ne lásd,

amint pucér szived saját ölelésedért hangtalan zokog,

s már alkut kötne velem is bár,

hogy éhségét tenyerem melege csillapítaná –

mezítelensége szépségét adná cserébe.

Azt súgom neked,

hiába őrized akár hét súlyos lakat alatt,

könnyei alámossák majd a váradat és

megszökik akkor tőled – mert mostohán bántál vele.

Én hallom őt.

Azt súgom neked,

tárd ki előtte ablakid, engedd,

hogy táplálékul maga leljen egyszerű csodákat

– ne félj, örömét neked hozza majd.

Azt súgom neked,

szabadságot te adj szivednek,

én csak zárat oldó kezedet foghatom.