Adomány/zene – CSENDES TOLL ÉLETE - kritika

Az idei, regényben és rövidtörténetben gazdag termésű ünnepi könyvhét érdekes epikai színfoltja volt Jász Attila kötete. A címszavak mentén összeállított „breviárium” sikere főleg három összetevőn múlik: elbeszélő, szerkezet, hangvétel. S mindhárom rendben.

 

Az inkább „szótáresszének”, mint „szótárregénynek nevezhető mű narrátora a címszereplő, akiben az önéletrajzi én megfelelőjére ismerhetünk. Neve a toll szó kettős jelentése folytán az írói hivatás szemlélődésre hajlamos emberét és az indián életjáték önmagától és a világtól távolságot tartó figuráját egyként takarja. Ez az intellektuális indiánosdi évtizedeket átívelő komoly azonosulásként (nyári időtöltésül), az önkeresés filozófiájaként és a csoportképzés próbatételeként volt jelen többek között Cseh Tamás énekes életében (Hadiösvény címmel regényt írt, adott ki válogatást indián mesékből). Jász Attila történet-, azaz címszó-mondója tudatos Cseh Tamás-kötődéssel választotta a CsT monogramot. A rokonszenves, szűkszavú középkorú ego a megfigyelői attitűdöt kamatoztatva írja-kommentálja régi és újabb élményeit, melyeket városi és falusi miliő, családi és társadalmi környezet, munka és alkotás, tett és meditáció hagyományos, mégsem szokványos módon táplál.

A szerkezetet az oda-vissza kapcsolódások sokasága, a tömbök közötti „lólépéses” összefüggés-logika, a textuális és intertextuális egybecsengések elevensége mozgatja. (Szép példa a legutóbbira: „A könyvek íze se méz, se áfonya”.) Ez a mozgás: maga a hangvétel, mellyel az olvasó a szimultán befogadói aktivitás révén kerül egy hullámhosszra. Voltaképp bárhol elkezdhető és bárhol befejezhető a laza biográfia, világrajz – ugyanakkor mintha nem is lehetne más a végszó(cikk), mint a zene (Cseh Tamásra – és a kötetkomponálás jellegére is utalva), és a számos lehetséges felütés egyikeként indokolja meg magát az adomány mint indítás. Ebbe a struktúrába a rövid és hosszabb részletek egyaránt szervesen illeszkednek, váltakozhat az indiánság túlzásba nem vitt tónusa (a szókincsben: az otthon tipi, a kisváros rezervátum, a jóbarát harcostárs stb.) és a krónikázó-naplózó-summázó elbeszélés dísztelensége. A költő Jász például az ezüstkárász, időszámítás, ima, kutyatekintet, tej szócikkekben küld hírt magáról, az esszéista bölcselkedő hajlandósága és epikai iránykeresése a beszéd, élni, kultúra, NagyFolyó, papagáj, sárkányeregetés vezérszava alatt nyilvánul meg. A legtöbb sze(me)lvény hibátlan beosztású, akár mindössze pár sorra, akár füzéres bekezdésekre rúg. A bemutatás tárgyai, témái kis sugarú körből kerülnek ki – sok színnel (melyek közül a meghitt családiasság meleg fényei, az apa és a férj humorosabb, pajkosabb megszólalásai sem hiányoznak).

 

Ennek ellenére a forma nincs teljességgel kidolgozva. Nem szerencsés a cím nélküli prológusban más lehetséges (kortárs irodalmi) névjeleket (SzG, TD, BéGé) működésbe hozni és fel is oldani. Még akkor sem, ha a „Ma eltűnt, útra vált valami belőlem” dupla-tripla asszociációjával kezdett szöveg a „Ma temetjük” (Cseh Tamást – 2009. augusztus 27.) konkrétságával a gyászban, búcsúzásban a lélek vándorlására vagy a más alakban történő, de a választott szellemi terrénumot el nem hagyó reinkarnálódásra kíván utalni. Az alteregó „levált neve” és a veszteség, változás által indukált, alcímmé tett „A–Z örökké valóság” súlyosabb egész (és motívumsor), mint a más („indián”) névvel jelölt, de azután ki sem aknázott „ikerülés” a három kiszemelt írótárshoz, a „Ki tudja…” feltételességével.

 

A szótárosság ábécérendjének viszonylagos címszó-monotóniáját megtörni hivatott, összetétel révén képzett szóújítások nem mindig képesek újszerűségüket indokoló tartalmakat közölni. Az apukajátszik, bakelitidő, Bolondistók, igazinyár, igaziolvasó, kívülrőlbelülről, koppanástitok, legfontosabbkönyv, szonettéshaiku, ürespapír általában puszta innovált alakjával be is végzi önmagát. Kivételként az elhagyatottkert, a SzépErnő említhető.

 

A Kortárs Kiadónál megjelent Csendes Toll élete kis tények, érzékeny ész-leletek, illanó emlékezések ihletett, egyszeri könyve. Jász Attila nemegyszer szólt arról, hogy szabályszerű életrajzi írásokkal akkor sem rukkol ki szívesen, ha e műfaj darabjait kérik tőle. Meglelte a módját, hogy mégis „kiszótárazza” alakmása mindennapjait.

 

Szerző:
Tarján Tamás