Vlagyimir
Viszockij, az életében tiltott orosz költő, zeneszerző, énekes
életéről, munkásságáról tartanak nemzetközi konferenciát szerdán a
Budapesti Gazdasági Főiskolán, majd alkotásaiból koncertet rendeznek az
Orosz Kulturális Központban.
– A mostani lesz az első Viszockij-konferencia Magyarországon,
költői est, kiállítás és koncert már többször is volt. A szerda
délelőtti nemzetközi konferencián Szentmártoni János, a
Magyar Írószövetség elnöke köszönti a résztvevőket, akik között
magyarok mellett orosz, bolgár és ghánai előadók elemzik verseit,
zenéjét, a történelmi kort, a Brezsnyev-érát, amelyben a költő az
elhallgattatott művészek közé tartozott, és azt is, miként lehet
felhasználni munkásságát az orosz nyelvi oktatásban – fejtette ki a
főszervező.
Az Orosz Kulturális Intézetben szerda este Farkasvadászat címmel
összeállítást hallhatnak az érdeklődők Viszockij verseiből és dalaiból a
Cécó-Akusztik együttes előadásában. A frontember, Horányi László színművész, énekes, gitáros, aki debreceni színészként a Hangfogó együttessel már előadott Viszockij-műsort, ezúttal Russ Pál és Vincze Ervin társaságában lép színpadra.
Viczai Péter elmondta, hogy Viszockijt ma már "össznépi Vologyának"
tartják, népszerűsége folyamatosan nő, Oroszországban többen olvassák,
mint Puskint vagy Dosztojevszkijt. Annak idején a tiltások ellenére is
megénekelte az emberek gondját, baját, álmait, és mindazt kimondta, amit
a mindennapi ember nem mert. Életében mindössze egyetlen verse jelent
meg hivatalosan, de annak a szövegét is megkurtították. Ma több múzeuma
van országszerte, többek között Moszkvában is. Gorbacsov hatalomra
jutásával, a peresztrojka idején kezdték kiadni verseit és dalait,
amelyekből nyolcszázat hagyott hátra.
Magyarországon három verseskötete jelent meg: a Tilalmakat szegve, a Farkasösvényen és A végzet dalai, mind a hármat Viczai Péter szerkesztette.
0 Megjegyzések