L.
Simon László utóbbi években megjelent, elsősorban képzőművészeti tárgyú
írásaiból válogat a Szubjektív ikonosztáz című esszékötet; a Ráció Kiadó
által az Ünnepi Könyvhétre megjelentetett, számos képpel illusztrált
kiadványt a szerző szombaton dedikálja a budapesti Vörösmarty téren.
L. Simon László hozzáfűzte, a Szubjektív
ikonosztázban az alkalmi jellegen túlmutató írások olvashatók, melyek
többnyire esszéisztikus formában íródtak, így a kötet a szélesebb
közönség figyelmére is számot tarthat. Mint kiemelte, a 380 oldalas
könyvhöz Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója írt "értő" előszót.
Az első fejezetben olyan írások kaptak helyet, amelyek a kommunista
diktatúra időszakára reflektáló műveket foglalnak össze. Többek között a
vörös csillag problematikájával foglalkozik a vajdasági Szombathy Bálint, Erőss Istvánnak
pedig azokkal a műveivel találkozhat az olvasó, amelyek a szocializmus
időszakának panelépítészetét hozzák izgalmas módon párhuzamba ugyanezen
korszak nagy számban elterjedt urnatemetőinek a panelek világát felidéző
vizuális valóságával.
Az Édesfagyökéren élő esztétikusoknak című részben olyan
írások találhatók, amelyek valamilyen módon az avantgárd művészethez
kapcsolhatók: L. Simon László itt többek között Kozma Lajos
építészetéről, Tamkó Sirató Károly vagy Kassák Lajos művészetéről
értekezik.
A harmadik fejezetben csak fotográfiáról szóló írások olvashatók, például az Ady Endre összes fényképét összegyűjtő E. Csorba Csilla-kötetről, majd a műfaj szélesebb dimenzióiról: a Magyar Fotográfiai Múzeum anyagáról, egy-egy fotóművészről (Gelencsér Ferenc és Péter Ágnes), illetve dinasztiáról (a székelyudvarhelyi Kováts család).
L. Simon László kiemelte a lengyel Lódz Kaliska művészcsoport
kiállításáról szóló írást, amely messze túlmutat a fotográfián, és a
feminista és kortárs genderirányzatok művészeti kritikája is megjelenik
benne. "A kötet címadó fejezetében egy-egy olyan alkotóról, íróról van
szó, akik hozzám közel állnak, baráti vagy szakmai viszony fűz hozzájuk:
Baktay Patríciától Bátai Sándoron át egészen a legfrissebb, Hegedűs 2 Lászlóról szóló írásig" – mondta el.
A Kóda címet kapta a kötet zárófejezete. L. Simon László
beszámolója szerint itt nem elemző írások olvashatók, hanem egy-egy
műhöz vagy műegyütteshez írt, líraibb hangvételű munkák, amelyeket
inkább a szépirodalom körébe lehet sorolni; a műalkotások írói-irodalmi
megközelítései. "Nagy Árpád Pika és Palkó Tibor,
két kiváló, Munkácsy-díjas festőművész barátom, az ő műveikhez
kapcsolódóan három-három írás is olvasható. Ez egy művész-baráti
kísérlet, amelyet évek óta folytatunk, Palkó Tiborral megjelent már egy
közös művészkönyvünk is" – idézte fel a szerző.
L. Simon László szombaton 11, majd 14 órakor dedikálja esszékötetét a Könyvtárellátó, illetve a Ráció Kiadó standjánál.
0 Megjegyzések