Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Megjelent a Székelyföldi Legendárium

Megjelent a 155 mondát és legendát tartalmazó Székelyföldi Legendárium, amelynek magyarországi ősbemutatóját a Fejér megyei Polgárdiban tartották.
 
(MTI) Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium alapítója elmondta, hogy három és fél évvel ezelőtt kezdték el a munkát. Kezdetben Hargita megyei legendákat jelenítettek meg egy térképen, ezt bővítették ki egész Székelyföldre, majd az internetes honlapjukra hanganyagként felkerültek a térképen jelölt történetek. A Márton Erika rajzaival illusztrált könyv néhány héttel ezelőtt készült el.
 
„Nagyon zavart bennünket, hogy minden kulturális és turisztikai információs anyagról lemarad Székelyföld. Az sem tetszett, hogy Drakulához hasonlítanak bennünket. A görögöket is elsősorban ókori mitológiájukról ismeri mindenki, ezért döntöttünk úgy, hogy a tulajdonképpen létező Székelyföldi Legendáriumot életre hívjuk. Azt a sok értékes mondát és legendát, amelyeket Orbán Balázs vagy Benedek Elek összegyűjtött, mi összesítettük és ezen keresztül igyekszünk megmutatni magunkat a világnak – fogalmazott.
 
Célul tűzték ki, hogy a székelyföldi általános iskolák minden osztályába eljuttatnak egy térképet és egy könyvet: minden ezer eladott példány után százat szeretnének kiosztani az intézményekben. Az alapító szerint „a gyerekek sokkal könnyebben befogadják a meseszerű történeteket, mint a száraz történelmi és földrajzi ismereteket, és kötődésük is erősödik szülőföldjükhöz”. Tervük, hogy Magyarországon is hasonló módon népszerűsítsék Székelyföld legendáit.
 
A magyar nyelvű könyv nem a végállomást jelenti, szeretnék angol, román és egyéb nyelveken megjelentetni. Dolgoznak egy 71 percesre tervezett rajzfilmen, amely szintén a Székelyföldi Legendáriumot mutatná be. „Asterix és Obelix mintájára két székely fiú furfanggal, ésszel és erővel harcol a hazájukba betörő tatárokkal. Ennek során bejárják egész Székelyföldet és kalandjaik során érintik a könyvben megtalálható helyszíneket” – vázolta az elképzeléseket Fazakas Szabolcs. Hozzátette, hogy a rajzfilm megalkotásához legalább két évre lesz szükség, mert „nem szeretnénk a Shrek mesék minőségi szintje alá menni, akkor ugyanis a gyerekek érdeklődését nem tudjuk felkelteni”.
Reactions

Megjegyzés küldése

2 Megjegyzések

Judit üzenete…
Jó napot kívánok. Azt szeretném megkérdezni, hogy mikor, hol és mennyiért lehet a Székelyföldi legendárium című könyvet megvásárolni. Magyarországon, Székesfehérváron élek.
Szíves tájékoztatásukat előre is köszönöm: Gulysá Judit
Judit üzenete…
Köszönöm szépen, megtaláltam a megoldást, meg is rendeltem a könyvet. Üdvözlettel: Gulyás Judit