Mindenütt megnéznek, ahol csak
megjelenünk, kettesben. Magas, szálegyenes, hófehér hajú, idősödő úr sétáltatja
a kutyáját, gondolhatják azok, akik látnak bennünket, és mosolyoghatnak is
rajtunk, ahogyan a fehér uszkár kutyalány időnként alig képes velem lépést
tartani.
Kellemes a késő délutáni
langymeleg, ha nem lenne velem Kócos, bizonyára rohannék két háztömböt és ezzel
letudnám a napi sétát. Csakhogy ezt a pajkos szemű kutyalányt reggel, délben,
délután és késő este is le kell hoznom, ha esik, ha fúj.
Az unokámtól kapom, amikor
legutóbb meglátogatnak:
- Papa, ne legyél egyedül, azt mondja anya, hogy
keveset eszik és a WC-ben is piszkolhat, ha teszel neki oda almát. Bocs, valami
olyasmit. Megvan, almot!
Kevin tízéves és szépen beszél
magyarul. A lányom, Dorka, Doncasterben
él, a szintén orvos férjével, és tisztelet neki, hogy megtanította magyarul az
unokámat. Pontosabban a magyar bébiszitterüké az érdem.
De miért lenne az érdem, hogy
valaki megtanítja az anyanyelvére a gyermekét? Őszintén szólva a vejemmel nem
tudok kommunikálni, mert nem beszél magyarul, én meg csak makogok angolul.
Azóta sok mindent megtanulok
Kócostól. Most kezdem érteni, mit jelent valakiről gondoskodni, nap, mint nap,
elnézni a kölyök szeszélyeit, a széttépett papucsokat, a megrágott cipőket, a
szőnyegre pöttyentett pisi foltokat. Hiába veszek neki egy puha anyaggal bélelt
kutyakuckót, általában reggelente arra ébredek, hogy mellettem alszik az
ágyban, összegömbölyödve a paplanon, egyenletesen szuszogva.
A szuszogással nincs nagy baj, de
ha pukizik, azt sokáig érezni a levegőben, még akkor is, ha állandóan nyitva az
ablak.
A takarítónőm, aki heti kétszer
jön, mos, vasal és főz is rám, azonnal fizetésemelést kér, amint meglátja
Kócost, pedig a kis fehér gombóc azonnal a szívébe zárja és várja, hogy
játsszon vele, ahogyan velem megszokja. Eldobom labdát, ő meg visszahozza,
miután kissé még megpofozgatja és megrágcsálja. Kartonnal veszem a labdát, mert
nem győzöm cserélni. Fogyóeszköz. Mondhatni, gyorsan fogyó eszköz.
Az étkezésére is figyelnem kell,
hogy változatos legyen, hogy kapjon elég vitamint és a csontjai növekedéséhez
elég kalciumot. Az állatorvosi felügyeletet és a kutyakozmetikát is be kell
iktatnom az életembe, legalább nem unatkozom.
Mondja is a fiam, hogy velük, a
gyerekeimmel, nem foglalkozom annyit, mint ezzel a kiskutyával. Mit tagadjam,
valóban, jelenleg az életem Kócos körül forog. Nem akarok visszavágni a
fiamnak, hogy jobban tenné, ha megnősülne, elvégre már negyven lesz az idén.
Csak vitáznánk, és a fejemhez vágná, hogy húszévi házasság után elhagyom a
családomat és nekik az anyjuk mellett csupa küzdelem az életük.
Hát hogyne, nekem is csupa
küzdelem, mert Erzsike, a feleségem, többet foglalkozik a gyerekekkel, mint
velem. Kora reggel megyek dolgozni, mire hazaérek, a gyerekek már ágyban
vannak, a feleségem meg fáradt, persze, én nem lehetek fáradt, hallgatnom kell,
amit mesél, hogy mi történt aznap, a vacsorát sem ehetem meg nyugodtan.
Negyvennyolc évesen belehabarodok
egy huszonhat éves lányba, Krisztába, a manöken alkatú, életvidám lányba. Úgy
érzem magam az ágyban, mintha húszéves lennék és el is veszem feleségül. Jól
menő vállalkozásom révén nem okoz gondot, hogy szórja a pénzem, csinosan
öltözik és egész nap soppingol. A gondok
akkor kezdődnek, amikor esténként bulizni kell mennem vele, hiába vagyok
fáradt, éjjel kettőnél korábban ritkán kerülök ágyba, és ott már legfeljebb
aludni van kedvem. Kriszta hosszú körmeivel nem tud házimunkát végezni, szalad
a lakás. Amikor nem találok egyetlen tiszta gatyát és inget sem, felveszek egy
takarítónőt, aki főz is ránk. Végre ehetek rendes meleg ételt.
Kétségtelenül jól mutat
mellettem, a sikeres vállalkozó mellett, a fiatal feleség. Soha annyi
megrendelést nem kapok, mint abban az időben.
Havi kétszázezer gyerektartást
fizetek, csak éppen nincs időm a gyerekekkel foglalkozni, meg Kriszta
manipulál, hogy ne is legyen.
- Fújj, Kócos, nem szabad!
Képes lenne a kutyalány egy fél
pár kóbor, ám meglehetősen piszkos zoknival játszani.
- Ennek az lesz a vége, hogy felveszlek és megyünk
haza!
Rám néz azzal a két igazgyöngy
szemével és csóválja a farkát, csak vicceltem, gazdi.
Tudja a regulát, ott jön
mellettem, szaporázza a lépteit, nehogy lehagyjam.
Négyévi házasság után, egy
hajnalig tartó buli után, reggel, munkába menet feltekeredek a kocsimmal egy
fára. Két hónapig raknak össze a kórházban. Kis feleségem ez idő alatt majdnem
a tönk szélére navigálja a vállalkozásomat. Elválunk.
Azóta egy éjszakánál többet nő
nem tölthet a lakásomban.
Kivéve, persze, Kócost, aki
hirtelen futni kezd, majd megáll szemben velem.
- Hohó, kislány, elfáradtál?
Már fordulunk is vissza,
hazafelé. Nem veszem az ölembe, már nem olyan kicsi. Legalább elfárad, és
vacsora után elalszik.
Az Asszonyság, ahogyan a háta
mögött hívom a takarítónőmet, képes tökfőzeléket készíteni fasírttal, pedig
tudhatná, hogy nem szeretem. A fasírtot megeszem egy szelet kenyérrel, a
főzeléket pedig Kócos tányérjába öntöm. Neki sem ízlik. Akkor sem kap mást, egy
fejlődő szervezetnek szüksége van rá. No, jó, mégsem maradhat étlen, adok neki féldoboznyi
kis kutyafalatot. Persze, azt habzsolja.
A híradót a fotelből nézem,
lábamnál elterül Kócos, és hamarosan a televízió hangjánál hangosabb szuszogása
jelzi, hogy az igazak álmát alussza.
Túl csendes így a ház.
Ha Kócos ébren lenne, akkor sem
lehetne vele beszélgetni, legfeljebb én beszélnék neki, ő pedig figyelmesen
nézne rám, mint Kriszta, és nem értene belőle semmit, csak mosolyogna. Bezzeg
Erzsikével órákig tudnánk fecsegni, lényeges és lényegtelen dolgokról, és
rendszerint az a vége, hogy átlát rajtam, mint az üvegen és két mondattal
helyre tesz.
A volt könyvelőnőm szerint az
interneten lehet ismerkedni, még az én korosztályomnak is. Ki kellene próbálni.
Kócost óvatosan felveszem, mint
egy gyereket, és a helyére viszem. Szerencsére nem ébred fel, csak álmában
mordul egyet, mint mikor macskával találkozik.
Hajaj, annyi ismerkedési portál
van a neten, hogy választani sem tudok közöttük.
Kiválasztok hármat, melyen
regisztrálom magam.
Hohó, mindegyiken meg kell adnom
az ideális partnerre vonatkozó elvárásaimat, és ez nem is olyan könnyű.
Hogyan tartsam meg az ideámat,
hogy nálam csak egy éjszakára maradhat egy nőszemély, nem költözhet ide, hogy
ne borítsa fel az életemet. Márpedig minden asszony házasságot akar,
összeköltözést, anyagi és lelki biztonságot.
Tulajdonképpen a megfelelő
nőszemély esetében nem kellene havi ötvenezerért az Asszonyságot
foglalkoztatnom, mi az a kis takarítás, mosás, főzés, vasalás?
Az is fontos, hogy legyen önálló
lakása, kocsija, megélhetése, éppen eleget fizettem eddig a két feleségemnek,
harmadik már nem lesz!
És az életkora? Hát, nehogy egy
vén satrafa legyen, hanem kemény húsú, kívánatos, nem kövér, nem sovány,
elegáns, mondjuk ötven körüli.
Az annál fiatalabbaknak még lehet
nevelésre szoruló gyerekük, meg a karrier is fontos lehet számukra, akkor pedig
rám nem is jutna elég idejük. Hiszen aki nálam kizárólagos helyet kap a
szívemben, annál én legyek az első helyen! Hogy nálam nem lesz az első, mert
azt a helyet már elfoglalta Kócos? Ugyan, nem egy fajsúlyú a két dolog! A
kutyalány családtag!
Tudjon főzni, legyen okos és
kívánatos, aki az ágyban csodát tud tenni velem, mert nekem már jól fel kell
fűteni a motorokat ahhoz, hogy repülni tudjunk. Jó, nem repülünk már a
mennyekig, de a tető felett tudjunk még néhány kört tenni.
Milyen kérdésekre kell
válaszolnom? Megírjam magamról, hogy milyen is vagyok? No, akkor nem állna
szóba velem senki!
A legjobb az lesz, ha azokat írom
le magamról, ami vonzóvá tehet a megfelelő nőszemély szemében. Nem teszek fel
magamról fotót, úgyis az első személyes találkozás a döntő.
Hahaha… Itt senki sem használja
az igazi nevét!
- Kócos, nem sokáig aludtál!
Már tíz óra van?
- Jól van, kislány, megyünk sétálni, de csak tíz
perc, jó? Fontos dolgom van. És tudod, hogy a liftben nem ugatunk!
Mi ez a fejedelmi többes? Csak
Kócos ugat, én még a szomszédokkal is csak köszönő viszonyban vagyok.
Izgatott vagyok, nem öltözöm át,
a sötétkék szabadidő ruha megteszi, úgyis szép tiszta az ég, tele csillagokkal,
a levegőben érezni a tavaszi virágok illatát.
Hűvösebb van, mintsem azt
gondoltam, de semmi gond, legalább Kócos sietősre fogja a dolgát.
Húsz perc múlva már a konyhában
matatok, készítek egy erős teát, mert hajnalig bizonyára ott ülök az új játékom
mellett.
Három patakba három nagy hálót
dobok, hátha fennakad az én halam.
Mire ágyba kerülök, Kócos már
elfoglalja helyét a paplanomon, alig tudok bekúszni a helyemre anélkül, hogy
felébreszteném.
Természetesen elalszom, nyolc
órakor arra ébredek, hogy az Asszonyság perel a kutyalánnyal:
- Hagyjad már a gazdádat, biztosan lumpolt az
éjszaka! Most behúzom a szobája ajtaját, hagyjuk, hadd aludjon. Mit toporogsz
ott az ajtó előtt? Jaj, persze, leviszlek, mielőtt idecsinálsz a szőnyegre!
Jaj, pedig annyi a dolgom, ma akartam süteményt sütni, de nem lesz rá időm.
Bozsékol, de leviszi Kócost.
Hallom, amint ugat a liftben.
Akkor nekem van egy fél órám!
Lássuk, mit találok a hálóban.
Mindhárom tóban találok egy-egy
nekem tetsző nemes halat. Megbeszélem velük a randevúkat, másfél órás
különbözöttel, de különböző helyszínekre. Az összesen hat óra, minimum, vinnem
kell Kócost is, ennyi időre nem hagyhatom egyedül. Márpedig kocsival kell
mennünk, mert ennyit nem tud gyalogolni a kutyalány.
Egész napom egy izgalom, már
idejét sem tudom, mikor randiztam utoljára.
Alig várom, hogy az Asszonyság
befejezze a tevékenységét. Most van ideje annak, hogy a karácsonyra kapott
piperecikkeket kibontsam, és rendeltetésszerű használatba vegyem, melynek
folyományaként Kócos fintorog rám, mert olyan illatos vagyok, mint egy
drogéria.
Az első randevú helyszínére tíz
perccel korábban érkezünk.
Magas, szálegyenes, hófehér hajú,
elegáns, idősödő úr sétáltatja a kutyáját, miközben várja a negyvenkilenc éves,
középmagas, karcsú, szőke hölgyet. Húsz perc várakozás után feltűnik egy
kötözött sonkára hasonlító, szalmakazal fejű asszony, aki állandóan nézegeti az
óráját. Nem, nem lehet az a nő, akit én várok. Vele speciel telefonon is
beszéltem, ezért visszamegyek a kocsimhoz, beülünk, mert Kócosnak már a földig
ér a nyelve, és onnan felhívom. A
szalmakazal fejű hosszan matat a táskájában, mire megtalálja a telefonját és
beleszól. Lemondom a randevút, mert megbetegedtem és éppen az orvosnál vagyok.
Kár, hogy éppen csilingel a villamos.
Erre mondják, hogy egyből semmi.
Lassan átgurulunk a város másik
felére.
Magas, szálegyenes, hófehér hajú,
elegáns, idősödő úr sétáltatja a kutyáját, már kissé óvatosabban közelítve meg
a helyszínt. Kócosnak magyarázom, hogy tartson ki, most egy manöken alkatú,
negyvennégy éves, csinos hölgyre vágyunk, aki már háromszoros elvált asszony és
semmiképpen nem akar házasságot. Szegény, sokat csalódhatott, egy jó szóért
odaadná a szívét. Valóban egy elegáns, magas, karcsú nő érkezik, tíz perccel a
randevú ideje előtt. Jézusom, ő a második feleségem! Á, nem rám vár! Kócos húz
Klarissza felé, mennem kell, ha akarok, ha nem.
- Szervusz, Klarissza!
- Szervusz, András? Hogy kerülsz ide?
- Sétáltatom a kutyámat. Mi van veled?
- Semmi különös. Várok valakit.
A táskájában kotorászik, előhúz
egy gyűrött névjegyet.
- Tessék, hívj fel, ha lesz időd. Szia!
- Rendben, felhívlak. Szervusz, minden jót!
A kocsiban azon gondolkodom, hogy
vajon rám vár, vagy másra? Az alakja a régi, ám a kezén kidagadnak az erek, az
arcára mintha ekével szántották volna a ráncokat, és szeméből kihalt az a
pajkos fény, amelyet annyira szerettem.
Kettőből semmi.
A harmadik randevúra nincs semmi
kedvem elmenni. Kócos már nagyon fáradt.
Nincs hozzászokva az egész délutános rohangáláshoz, egyébként is, rendes
körülmények között, ilyenkor már délutáni álmát alussza. Elvégre gyerek még.
Kutyagyerek.
Magas, szálegyenes, hófehér hajú,
elegáns, idősödő úr sétáltatná a kutyáját, ha az nem aludna összegömbölyödve a
kocsija anyósülésén.
Szomjas vagyok. Elfelejtettem magammal hozni egy üveg
ásványvizet, és Kócos is szomjas lesz, ha felébred.
A szemközti presszó teraszán iszom egy kávét. Időm, mint a tenger. A
túloldali színház bejárata előtt találkozom a következő nővel.
Ha találkozom.
Még belefér egy sütemény is.
Veszek egy pogácsát Kócosnak, meg két deci buborékmentes vizet.
Kócos felébred, amint nyitom a
kocsi ajtaját. Eszik is, iszik is, és smaragdszemével rajongva néz rám, mintha
kérdezné, indulhatunk?
Indulunk.
Jézusom! Erzsike jön velem
szemben! Kimondottan elegáns, lefogyva, finom sminkkel az arcán és érzem a
megszokott Chanel parfümjét, amikor megpuszil.
- Andriskám, ezer éve nem láttalak!
- Nagyon csinos vagy!
- Köszönöm! Ez a hófehér kutyalány, amit Kevintől
kaptál?
Kócos leül a lábam mellett és
smaragdszemével Erzsikét figyeli. Vakkant egyet, igen, én vagyok.
Köpcös, öltönyös férfi lép
mellénk és természetes mozdulattal átöleli a feleségemet és megcsókolja.
- Szervusz, édesem!
- Szervusz, Ádám! Engedd meg, hogy bemutassam a
volt férjemet!
A kutyalány rettenetesen izgatott
lesz, morog, feláll, és szinte reszket. Mi bemutatkozunk, kezet forgunk.
Kiderül, hogy a guruló hordó kiváló sebész főorvos és komoly szándékai vannak a
gyermekeim anyjával.
Gyorsan búcsúzkodom és vonszolom
magammal az ugató Kócost.
Nincs az az ismeretlen nő, akivel
képes lennék leégetni magam előttük!
Háromból semmi.
Megy le a nap és lankad a
lelkesedésem.
A csuda vigye, nekem már csak egy
nő marad az életemben, mégpedig Kócos, aki rajong értem, nem beszél vissza, nem
faggat, nem nyaggat, nem kerül sokba, hűséges és önzetlenül szeret! Mi az, hogy
szeret! Rajong értem.
Elköltjük a vacsoránkat,
megnézzük a híradót és mindketten elszunnyadunk a televízió előtt.
Este tízkor szokás szerint
lemegyünk sétálni. Nyugtalan vagyok és feszült. Nem bírom a kudarcot! Igaz,
melyik férfi viseli jól? Miért lennék kivétel?
Kócos elintézi a dolgait és
szembefordul velem, menne már haza.
Ø Nem,
nem, kislány, most miattam megyünk a parkba, leülünk egy padra és nézzük a
csillagokat.
A holdfényben úgy nézik ki, mint
egy csöves.
Az biztos, hogy néhány percig
szunyókálok, mert arra riadok fel, hogy erélyes férfihang felszólít, hogy
igazoljam magam.
Két rendőr áll a pad mellett, az
egyik egy fiatal harmincas nő.
- Nincsenek nálam az irataim. A kutyámat
sétáltatom.
- Éjfélkor? Na, ne vicceljen már! Ha nincsenek
iratai, előállítom –dörög rám a férfi.
- Ugyan, Géza, hagyd csak.
- Nézd, Kata, nincs is kutyája!
Erre már csak felébred Kócos,
kijön a pad alól és nyújtózkodik, majd vakkant egyet.
A férfi ragaszkodik hozzá, hogy
haza kísérjenek és igazoljam magam. Most látom, hogy a nőn nincs egyenruha,
mint kiderül, polgárőrként lehet civilben a szolgálatban lévő rendőr mellett.
- Kérlek, Géza, maradj a kocsiban, majd én
felmegyek az úrral a lakásába és igazoltatom.
Nem tudom, mi
történik Kócossal, mert azonnal befészkeli magát saját fészkébe,
összegömbölyödik, de nem alszik el, hanem fülel, mi történik.
Kata átnézi a
személyimet, elnézést kér és menne, de meghívom egy kávéra. Négy adagot főzök,
hogy elég legyen és jusson a kollégájának is.
Kiderül, hogy elvált, harmincöt
éves, másodikos elemista a kisfia, aki egy hétig az apjánál, egy hétig pedig
nála van. Egyébként középiskolai tanár és azért vállal ilyen munkát, hogy
összeszedje a drogos gyerekeket.
Elnézem, amint kavargatja a kávéját. Szabálytalan, mégis bájos az arca,
a hangja pedig kimondottan kedves.
A legkedvesebb almazöld
csészémben viszi kollégájának a kávét.
Jót tett a késői kirándulás a
parkba, mert úgy alszom, mint a bunda.
Visszaérve a reggeli sétánkról,
Kócos habzsolja a reggelijét. Főzöm az éltető kávémat, matatok a hűtőben, mert
nem tudok dönteni, hogy süssek magamnak rántottát, vagy beérjem két szelet
felvágottal, amikor határozottan csengetnek.
Kata áll az ajtóban, a zöld
csészémmel a kezében.
Kócos körbeugrálja, mint egy régi
barátot és követi, amerre megy a lakásban.
Meghívom egy villásreggelire, elfogadja, mert tízkor kezdődik az első órája.
Meghívom egy villásreggelire, elfogadja, mert tízkor kezdődik az első órája.
Látja, mennyire ügyetlen vagyok a
tojások feltörésében, ezért nevetve kiveszi a kezemből.
Érdekes, neki mennyivel
könnyebben megy.
Ezen a héten a kisfia az apjánál
van. Meghívom vacsorára.
- Étterembe megyünk, mert nem vagyok nagy szakács.
Elfogadja a meghívást.
Elmosogat, mielőtt elmegy, és
Kócossal is labdázik vagy öt percig.
Azt hiszem, az Isten is nekem
rendelte Katát.
Pontosan olyan, mint akit
elképzeltem magamnak!
0 Megjegyzések