Korunk múlása, hidd el, nem betegség
csak elmébe szökő pillanathalál,
ezért bánatos a szelíd öregség,
mert az elmúlása magtalan, sivár.
Dolgos évek után, lám, kél a restség,
a munkától mentes, csendes szoba vár.
Magányod, nyugalmad, itt van most, tessék,
de érzed, ez idővel csak sóhaj már!
Tested most pihen, lelked a dolgozó…
Porszem vagy Te Isten szent kezében,
de tenyerén-ölén nem lehet bajunk!
Ugyan jő a tél mindünk életében,
de a remény mindig víg tavaszhozó…
Így hordja vállán létét emberfajunk!
0 Megjegyzések