A
hamisítás mibenlétét és problémáit kutatja Umberto Eco legújabb, a 19.
század nagy összeesküvéseit megidéző regényében; A prágai temetőt a XIX.
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelentette meg magyarul az Európa
Kiadó.
Barna Imre hozzátette, a fordulatos történetben
két mellékszál is felbukkan: a főszereplőnek a Garibaldi
dél-olaszországi hadjárata körül folytatott besúgói tevékenysége,
illetve a Dreyfus-per háttéreseményei.
A főszereplő egy kitalált alak, Simone Simonini, aki mint ezeknek a
hamisításoknak a szerzője tűnik fel: előbb a piemonti, majd a francia
titkosrendőrség besúgója, aki ráadásul utóbb a cári Ohranával is
együttműködik – beszélt A prágai temető központi figurájáról a fordító. Mint hozzáfűzte, a könyv összes többi szereplője és eseménye dokumentumszerűen hiteles.
– Aki ismeri, szereti Eco regényeit, az tudja, hogy A Foucault-inga általánosságban
szólt az összeesküvés-elméletekről és az azok körüli hamisítások
filozófiai vetületéről. Ennek lényege abban foglalható össze, hogy van-e
valami terv a világtörténelemben; erre ad a könyv nagyon frappáns,
filozófiailag is értelmezhető választ – vont párhuzamot egy korábbi
Eco-regénnyel Barna Imre. Megjegyezte: A prágai temető ennek mintegy
kalandregényszerű folytatása, a hamisítás aprómunkájáról szól egy
egészen elképesztően gyűlöletes főhős szemüvegén keresztül.
A legújabb Eco-regényben már nem az a kérdés, hogy léteznek-e
összeesküvések, sem az, hogy vannak-e összeesküvés-elméletek, az író
ugyanis evidenciának veszi, hogy ezekre olyan szüksége van az embernek,
mint egy falat kenyérre – emlékeztetett a fordító.
Barna Imre kiemelte: a hamisítás nemcsak a konkrét téma, a Cion
bölcseinek jegyzőkönyve miatt érdekes, hanem általában Eco szemiotikai
életműve miatt is, amelyben újra meg újra visszatér a hamisítás
tematikája.
Elmondása szerint a kötet borítóján szerepel egy mondatnyi idézet:
"Ha nincs ellenség, mivel biztassuk a népet": ezért van szükség azokra a
megbízható emberekre, akik megteremtik, megrajzolják, kiszínezik az
ellenség képét, és megfelelőképpen gyűlöletessé teszik azt, hogy aztán
legyen milyen "vigaszt" nyújtani – mutatott rá.
Barna Imre hozzátette, Eco maga is vállalja azt a régebbi korokat
idéző regényírói mentalitást, hogy kicsit tanítani is akarjon, hogy
ilyen módon is megmagyarázzon valamit, amit talán nem lehet elégszer
felderíteni.
– Az eddigi Eco-regényeknek mind volt egy műfaji mintája: a középkori krónikákat felidéző A rózsa neve vagy a barokk regény, A tegnap szigete, a szintén középkori Baudolino után
ezt hangsúlyozottan a Dumas- és Verne-műveket, a 19. századi nagy
kaland-, illetve feuilleton regényeket idéző módon és stílusban írta
meg. Van benne alteregótörténet, hasonmás-problematika, gyilkosságok,
tehát jól felfedezhető ez a műfaji minta – árulta el a fordító.
Szinte A prágai temető megjelenésének a pillanatában
felmerült: nem veszélyes-e egy cinikus, zsidógyűlölő figurát a regény
főhősének megtenni? – Ha a főszereplő gyűlöletes, akkor talán nem
annyira fenyeget az a veszély, hogy az olvasó lelkesen magáévá teszi az ő
gyűlöletes eszméit. Ráadásul az olvasó minden apró részletéről értesül
annak, hogy miképpen konstruálódik meg vállaltan a semmiből, illetve
hamis állításokból valami, aminek aztán hátborzongató következményei
lesznek –vélekedett.
Barna Imre emlékeztetett: a világirodalom számos alapművénél föl
sem merül, hogy az olvasó azonosuljon a főszereplővel. –
Raszkolnyikovval például ki szeretne azonosulni? – tette fel a kérdést.
Hangsúlyozta, A prágai temető megértéséhez nincs szükség előzetes
ismeretekre, hiszen Ecónak megvan az az ambíciója, hogy regényíróként is
kifejtse, megmutassa, megmagyarázza mindazt, amivel esetleg tudósként
is foglalkozott. – Természetesen bármelyik Eco-regényről elmondható,
hogy egy nagy műveltségű olvasó lelkesen fedezhet fel olyan utalásokat
vagy vendégszövegeket, amelyeket mások nem vesznek észre, de ezek plusz
örömök, és a hiányuk sem csorbítja az olvasás élvezetét – szólt az olasz
író regényeiről Barna Imre.
0 Megjegyzések