1887. március 20-án született Érsekújváron (Felvidék-Szlovákia).
Apja önpusztító alkat; anyja a Mutter, a munkásasszony jelképe, aki sem önmagával, sem a környezetével nem köt alkut (Levelek anyámhoz).
A körülmények, a család, a környezet elleni lázadás tizenkét éves kora
körül következik be; félbeszakítja iskolai tanulmányait. Lakatosinasnak
szegődik, majd vasmunkás lesz angyalföld különböző gyáraiban. 1909-ben
Szittya Emillel és Gödrössel, a faszobrásszal gyalog elindulnak, hogy
bejárják Európát. Ezt írja le az Egy ember élete Csavargások című része. Párizsból visszatoloncolják őket.
Feleségül veszi Simon Jolánt, a háromgyerekes munkásasszonyt, aki
egyúttal a korszak jelentős előadóművésze is. 1919-ben beigazolódni
látszik a messianisztikus forradalomvárás. Nyáron azonban már éles
polémia bontakozik ki Kassák és Kun Béla között. Kun Béla a művészet
pártos, napi szintűen elkötelezett voltát kéri számon az íróktól, Kassák
a művészet öntörvényűsége mellett száll síkra. Kassák lapját betiltják,
s a megélt élmények egy életre eltávolítják Kassákot a bolsevik típusú
baloldaltól, s a hivatalos baloldallal nem is találja meg a hangot.
1919 végén Bécsbe emigrál. ’26-ig ott él, majd hazatér. Az avantgárd
terjesztése tölti ki életét. Simon Jolán halála után (1938) feleségül
veszi Kárpáti Klárát.
1945 után az elsők között kap Kossuth-díjat, a fordulat évét követően
azonban elhallgattatják. A hatvanas évek elejétől kapcsolódhat be a
művészeti életbe. Újrafelfedezését nemzetközi szinten is párizsi
kiállításának köszönheti.
1967. július 22-én Budapesten halt meg.
Kassák Lajos a magyar avantgárd világszínvonalú képviselője. Költő,
prózaíró, festő, irodalomszervező. Életének legjellemzőbb vonása a
tudatos önépítés.
Kassák a századforduló magyar társadalmának mélyéről jött, s kezdő
íróként a Népszava költőinek vonzáskörébe került. Szemléletének Ady és a
Nyugat hatása, valamint nyugat-európai csavargó körútja adott
egyetemesebb távlatokat. Korai novelláinak és Misilló királysága
1912 című regényének naturalizmusán átüt a nyugtalan útkeresés
szándéka. Szociális hevületű lírájában és egyfelvonásosainak szimbolikus
nagyításaiban (Isten báránykái, 1914) pedig már a formabontó
költő készülődött. Háborúellenes publicisztikáját meghatározták
szocialista nézetei. Felfigyelt az avantgárd kibontakozó mozgalmaira, a
futurizmusra és az expresszionizmusra. Az izmusok hatására született meg
eklektikus, de az avantgárd határozott jegyeit is magán viselő
verseskötete, az Eposz Wagner maszkjában 1915, amelyben a kassáki konstruktivitásnak és expresszivitásnak olyan modellértékű költeményei jelentek meg, mint a Mesteremberek és az Örömhöz. A kötet címe jelképes: az eposz a teljességigényt, míg Wagner a modern művészetet szimbolizálja.
A társadalmi feszültségekre érzékenyen reagáló művészeti mozgalom az
irodalmon túl a modern képzőművészet, a színház és a zene felé is
tájékozódott. E folyamatban vált Kassák az új törekvések meghatározó
ideológusává. 1917-től részt vett a politikai harcokban. Sorra jelentek
meg expresszionista hangvételű, antimilitarista és erősen szociális
indíttatású novellás- és verseskötetei (Egy szegény lélek megdicsőülése, 1918; Khalabresz csodálatos púpja, 1918; Hirdetőoszloppal, 1918), valamint regénye (Tragédiás figurák,
1919). Lapjában és világnézeti különszámaiban manifesztumok, cikkek
sorozatát írta a társadalom és a művészetek forradalmi átalakításáért. E
tevékenységével teremtette meg a jellegzetesen magyar avantgárd
mozgalmat, az aktivizmust. A diktatúrával szembeni fenntartásait
röpiratban hirdette meg (Levél Kun Bélához a művészet nevében).
Kassák első alkotói korszakában „a cselekvésre, változásra
kész, nagyra hivatott Ember nevében írja műveit, és mindent - a
forradalmat és ipari civilizációt, a proletárnyomort és a munkás
elhivatottságot, a gépeket és a természet világát együtt, egyszerre
ábrázolja, az egész mindenséget szeretné magához ölelni” (Béládi Miklós).
A bécsi Ma erős dadaista, majd konstruktivista színeivel a
nemzetközi avantgárd jelentős fórumává vált; Kassák pályája
kiteljesedett. Költészetének monumentális alkotásai lírai eposzai (Máglyák énekelnek,1920; A ló meghal, a madarak kirepülnek,1922); versesköteteiben, számozott költeményeiben az izmusok szemléleti változásai rögzíthetők (Világanyám,1920; Új versek,1923; Tisztaság könyve, 1926).
A Máglyák énekelnek nagy, feszült képet ad a forradalomról
és a vereségről. Költészete a teljes értelmetlenség és káosz érzetét
adja vissza, már csak merész képek, ugráló gondolattöredékek maradnak, a
vers szövete végképp felfoszlik.
A ló meghal, a madarak kirepülnek 1922-ben a 2x2 folyóiratban jelenik meg. Az epikai váz az 1909-10-es európai csavargás, melyet az Egy ember élete III. könyvében is feldolgozott. A műfaj „parcours” (=átvonulás) típusú vers, az elbeszélő költői én az utazás epikus emlékeit saját személyiségének jegyeivel formálja át.
A vers előzményének, mintájának Apollinaire Égövek és Cendrars Transzszibériai expressz című költeménye tekinthető, ez utóbbit Kassák fordította magyarra.
A ló meghal, a madarak kirepülnek két utazást ír le. Az első
a földrajzi, a fizikai út, mely meglehetős pontossággal, lineárisan
vonul végig a versen. A másik út a belső utazás, a költővé válás
folyamata, illetve a személyiség megtalálásának fázisai. A költővé válás
egyes állomásait a kiszólások jelzik („még utóbb is költő lesz belőlem”, „én költő vagyok”, „mert akkor már költő voltam megoperálhatatlanul”, „én csak együgyű költő vagyok csak a hangomnak van éle”).
Az utolsó megnyilatkozás a konstruktivizmus, illetve aktivizmus ars
poeticája, mely a világ, illetve önmagunk építésére szólít fel. Az
önépítés végső fázisa a sokak által dadaistának mondott zárlatban
fogalmazódik meg. A csupa nagybetűvel szedett név arra utal, hogy a
változó, kiismerhetetlen világban a személyiség - ha megtalálta és
fölépítette magát - csak önmagára számíthat.
A sokfelé elágazó gondolati tartalom egyik legfontosabb összetevője a
hittétel a forradalom, elsősorban az orosz forradalom mellett. A „szőke tovaris”
ódikus-himnikus monológja a jövő felépítésének szkeptikus reményét
hordozza. Erre utal vissza bizonyos értelemben a költemény utolsó sora
is, mely egyszerre jelzi a történelemből való kiesettséget, a meg nem
valósult magyar forradalmat, de a világ irracionalitását is.
Bár az utazás célja mindvégig Párizs, az ottani élményekről szinte
alig olvashatunk. Ennek egyik oka ideológiai: az új világ immár nem ott
készül, másrészt az „én láttam párist és nem láttam semmit”
kitétel a Nyugat első nemzedéke Párizs-kultusza ellen irányul. Ez a
fajta támadás jelentkezik a stíluseszközök szintjén is. Kassák elveti a
szecessziós-szimbolista látásmódot és stiláris tobzódást. Művéből
hiányzik a költői áttétel és stilizálás. „Hozzám szakállasan és vakolatlan érnek el a csodák”
- azaz képeinek nagy része a valóság egy az egybeni átadására épül.
Ennek fontos eszközei a köznyelvi metonímiák, illetve a szillepszis,
azaz a szó eredeti és átvitt értelme egyszerre van jelen. Kassák
elméleti írásaiban hangsúlyozza éppen a látszólag értelmetlen
szóösszetételek kapcsán, hogy van az emberi érzelmeknek olyan
tartománya, melyet a konvencionális lexika képtelen visszaadni. Ezért
kerülnek be a műbe a futurizmusban és dadában is használatos „szabad szavak”.
A sajátos kassáki építkezést - mely egyszerre költői és emberi program -
jól példázza a hosszú vers felütése. A szavak nem a megszokott
szintagmatikus rendben, illetve logikai viszonyban kerülnek egymás
mellé, hanem mintegy téglákként építkezve, az egész épület áll helyt
önmagáért.
A dadaizmus határán mozgó vizuális kísérletei, kollázsai,
mechano-architekturális kompozíciói képzőművészeti pályáját vezették be,
melynek sajátos termékei bécsi képarchitektúrái. Technokrata
szenvedélyének, konstruktivista érdeklődésének jelentős dokumentuma a
Moholy-Nagy Lászlóval összeállított Új művészek könyve 1922. Az
ideológus Kassák röpiratok sorozatában jutott el a forradalmi
kiábrándulástól a munkásosztály harcának lehetséges új stratégiájáig.
Elméleti kötetében (Álláspont. Tények és új lehetőségek, Bécs,
1924) - szemben a kommunisták elképzeléseivel - az osztályharc kiélezése
helyett a munkásság ideológiai és pedagógiai felkészítését
hangsúlyozta.
Hazatérve az avantgárd megújítására tett kísérletet a többek között Illyéssel és Déryvel szerkesztett Dokumentum
című folyóiratában. 1928-tól a szociáldemokrata párttal alakított ki
szorosabb kapcsolatot. A mozgalom fiatal értelmiségére támaszkodva
indította meg a Munkát.
A gazdasági válság élesedő politikai harcaiban fő műfajai a publicisztika és az irányregény. Munkásmozgalmi nézeteit Napjaink átértékelése 1934 című kötetében összegezte. A művészetnek szociális cselekedetként való felfogása ihlette a korszak irányregényeit (Napok, a mi napjaink, 1928; Angyalföld,1929; Marika, énekelj!,1929; Megnőttek és elindulnak, 1931; Munkanélküliek, 1932; A telep,1933; Az utak ismeretlenek,1934; Akik eltévedtek,
1936). A regénysor egyben határozott elmozdulás a szociografikus
hűségtől a miliőrajz és a lélektani regény irányába, s egyben a
következő generációk életét és vágyait is érzékeltetve.
Törekvéseinek szintéziseként is felfogható önéletrajza, az Egy ember élete, a legjobb magyar memoárok egyike, mely 1928-tól folytatásokban jelenik meg a Nyugatban. „Konok
tisztaságigénnyel vall benne gyerekkoráról, vándoréveiről,
folyóiratairól, a kor politikai eseményeiről; éles, kegyetlen arcképet
rajzolva kortársairól.” (Szabolcsi Miklós) Az emlékirat 1919
végéig, a magyar határ átlépéséig rögzíti az életutat; a folytatással
sajnálatos módon adós maradt Kassák.
A fokozatosan elmagányosodó, a kísérletezésekkel felhagyó, elégikus
hangra váltó alkotóról a költő vall teljesebben. A változás nyomai már a
számozott versek utolsó kötetében érzékelhetők (35 vers, 1931), s válogatott verseinek megjelenésével váltak nyilvánvalóvá (Földem, virágom, 1935). Az Ajándék az asszonynak 1937 és a Fújjad csak furulyádat
1939 az egyén és a társadalom nyomasztó valóságából küzdi ki egy
sajátos bukolika hangjait, míg a tépődő lélek a vallásos élményhez kerül
közelebb. Bölcselet és líra találkozásából született Kassák bensőséges
levélregénye (Anyám címére, 1937). Az évtized végére tovább
komorult fölötte az ég (feleségének öngyilkossága, lapjának betiltása, a
világháború). Művészeteszménye a babitsi új klasszicizmus felé
közeledett, s Móriczhoz hasonlóan a napi politikából való kivonulást
hirdette. A 40-es évek legelején verseiben a rezignáció és a magány
érzései uralkodnak (Sötét egek alatt, 1940; Szombat este, 1941). Regényeiben, újra szaporodó elbeszéléseiben a lírai emlékezés és a moralizálás elemei keverednek (Egy kosár gyümölcs, 1939; Azon a nyáron, 1940; Hídépítők, 1942; Egy álom megvalósul, 1943; Karácsonyiék, 1943). Egy lélek keresi magát 1941 című lélektani regényét képzőművészeti érdeklődése is ihlette. Ennek eredménye szakmailag érett interjúkötete (Vallomás tizenöt művészről, 1942), s festőkről írt portrésorozata (Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig, 1947). A háború utolsó évében visszavonult. Az ostrom szorongásairól, a túlélés hitéről lírai naplója tudósít (Kis könyv haldoklásunk emlékére, 1945).
1945 után nagy lendülettel látott munkához. Szerkesztői tevékenysége,
megújuló alkotókedve felélesztették avantgárd vonzalmait. Két
folyóiratot alapított (Kortárs, Alkotás). A
szürrealizmus és a konstruktivizmus hagyományai felé tájékozódott, a
történelmi változásokat tükröző lírája a posztexpresszionizmus jegyében
idézte a tízes évek ódai hangütéseit (Szegények rózsái, 1949). Prózájában a tragédiákon túljutott társadalom, az egyén önvizsgálatának (Az út vége, 1946; Mögötte áll az angyal,1948) és az új kor dokumentálásának - sematikus vonásoktól sem mentes igénye munkált (Ahogyan elindultak,1949).
A belső száműzetésben a politikai viszonyokat is leleplezte naplója (Szénaboglya,
1955-56, 1988). Művét az öregedés lírájának, kiérlelt művészeti
nézeteinek, atmoszférateremtő erejének együttese klasszikus értékűvé
avatja. A mellőzöttségben festői ambíciói újra feltámadtak, s megírta
avantgárd mozgalmainak történetét (Az izmusok története, Pán Imrével közösen).
Visszatérve az irodalmi életbe, megindult regényeinek életmű-kiadása, összegyűjtötte elbeszéléseit (Boldogtalan testvérek, 1957; Mélyáram,
1960). Egykori formabontó mestereit (elsősorban Cendrars-t) fordította,
rendszerezte és kiegészítette munkásságának, alkotóműhelyeinek
dokumentumait. Pályájának ismételt megújulását öregkori költészete
teremtette meg. Az emlékezés és a mulandóság hétköznapi élményeiből
alakította ki szuverén, emelkedett, tárgyias líráját (Költemények, rajzok,1958; Szerelem, szerelem, 1962; Vagyonom és fegyvertáram, 1963; A tölgyfa levelei, 1964; Mesterek köszöntése,1965; Üljük körül az asztalt, 1968).
Kassák hatalmas életművet hagyott maga után. Számos műfajban alkotott
maradandót: író és költő, teoretikus és kritikus, szerkesztő és
mozgalmi vezér, festő és tipográfus, aki alkalmanként szakértelemmel
szól zenéről, színházról, építészetről, filmről, reklámról, fotóról.
Folyóiratai modern művészetünknek az európai kultúrával egyenrangút
teremtő fórumai. A szocialista művészetek terjesztésére és a
munkásművelődésre szánt lapjai - az ideológiai ellentmondásaik ellenére -
kritikus történelmi időkben őrizték és gyarapították a progresszív
társadalmi és művészeti szellem alapvető értékeit. Műhelyei indítottak
el számos fiatal tehetséget, nemegyszer világhírűvé lett alkotókat.
Pályájának különös színt ad autodidakta indulása, kemény jelleme és
szellemi fölemelkedésének élethossza.
Forrás: Kulturális Enciklopédia
){kind=link}
0 Megjegyzések