Arckép, nagy műgonddal - A MÁSIK ORSZÁG

A többféleképp értelmezhető – és az események sodrásában a könyv által többféleképp valóban „megfejtett” – cím ellenére Kiss Ottó harmadik regénye inkább a történetmondó plasztikus fejlődésrajzával tűnik ki: ahogyan az ezerkilencszázhatvanas évek közepén született mesélő feltárja 1971 és 1991 közötti két évtizede krónikáját. KRITIKA

 

A gyerekkönyveiről (Csillagszedő Márió; A nagypapa távcsöve stb.) és gazdag matériájú epikájáról (Angyal és Tsa; Javrik könyve stb.) egyaránt ismert középnemzedékbeli prózaíró a tulajdonnév-poétika jellemző és korfestő erejére hangsúlyosan építve jeleníti meg főalakját. A későbbi Muzsik becenév főleg alakilag, a korábbi Szinema becézés tartalmilag, s mindkettő beszédesen utal Mozik Károly polgári nevére. Fontos összetevő, hogy személyében igen erős a képi megörökítés iránti érdeklődés, a fotó és a mozgókép szeretete. Kezdettől éledezik benne a sajátos, kissé filmszerű, módjával snittelt vágástechnika, amellyel egyik életállomástól a másikig tartó útját (nyilván egy utóidejű időtérből, a fiatal felnőtt tapasztalatainak birtokában) mondatokba sűríti. A világban való körbetekintését híres emberek, politikai és művészeti közszereplők nevének, plakátokról egykor visszaköszönő márkaneveknek, az egyedi néven nevezett valóság „tételeinek” segítségével ágyazza a históriai tegnapba. Abba a kis korszakba, mely mára már ugyanúgy egy másik országgá íródott, mint ahogy Mozik kinyíló értelme szükségképp másik országnak álmodta a mennyországot, a túlvilágot, ahová korán meghalt édesanyja költözhetett. De másik ország a viharsaroki kistelepüléshez, az elindító és visszaváró Citkóhoz képest Vánkosd, a tízszer akkora város, Karcsi iskolavárosa is. A regény kérdése voltaképp az: miként tud a metaforikus „másik ország” fikcióiból morális és gyakorlati, érzelmi és egzisztenciális életvezetéséhez megfelelő irányjelzőket képezni a főszereplő az eligazodni vágyó tudat javára.

Az öt szövegegységből a felfutás két-három fejezete a megragadóbb. Később sem ernyed a tempó, a hangütés, újdonságokkal viszont a helyenként szokatlan cselekménygördítés és a váratlan befejezés ellenére már kevéssé szolgál a regény. Visszanézve – akár magával Mozikkal együtt visszanézve – nem rí ki különösebben az átlagból, általánosból a bemutatott életmenet. Árvaság, tanulóidő, katonáskodás, baráti és szerelmi kapcsolódások: mintha mindezt inkább a kor írná. Brezsnyev halála 1982-ben, a menő amerikai farmernadrág 1200 forintos ára 1984-ben (a kezdő havi fizetésből három gátyó telne ki, ha nem egyébre kellene a pénz), az MDF, SzDSz és más betűszavak feltűnése 1989 táján. (A kortanúsítás, az emlékezéstechnika, az interperszonális motivika – és a szerzők nemzedéki rokonulása – okán Bartis Attila, Grecsó Krisztián munkáit állíthatnánk óvatos párhuzamba a Palatinus kiadványával.)

 

Kiss Ottó szövegébe néha publicisztikus, informatív részletek csúsznak be. Ezeken szívesen átsiklunk, s van is honnan hová siklani, hiszen a domináns epizódok időnkénti grand guignolos vagy eltúlzott voltukban is méltóak a klasszikus-történetcentrikus próza örökségéhez. A korai szerelem Ürmös Petra-rémdrámája, a kamasz-szilveszterezés erotikus próbatétele, a baráti kötődések töltete szinte repíti az olvasót (az író maga nyilatkozta, hogy bár részint az olvasói elvárások ellenében, de olyan regényt kívánt alkotni, melyet nehéz letenni). A szilveszteri hubertusozással és fejleményeivel kapcsolatban – kinek ne lennének valamelyest hasonló emlékei…? – feltehetők ugyan bizonyos kérdések (a pszichológiai hitelesség kérdései), ám A másik ország nem a vitázó, hanem az elfogadó-együttgondolkodó attitűdöt ébreszti fel az olvasóban. A nagyszülők („öreganyámék”) mellett eltöltött évek, a nevelődési stációk, az elszakadás és visszatagozódás vívódásai stilárisan (tájnyelvi, rétegnyelvi és egyéb kódolással) is impulzívak egyszerű, de masszív keretükben. Mozik Károly arcképét nem csupán Tamási bácsi, a fényképész készítette el nagy műgonddal a tizennégy éves fiú első személyi igazolványa számára: Kiss Ottó ugyanilyen műgonddal állította egy emlékezetes figura „fotóját” kortársi irodalmunk fiatalember-kirakatába.

Szerző:
Tarján Tamás