Hajdu Sára: Az első csók

Az első csókom elmesélem nektek,

A végén lájkoljatok, persze csak ha tetszett.

Mert kissé bugyuta történet, mi megesett velem,

Ma sem tudom miért, tárolta az eszem.

Kora nyári nap volt, épp uzsonna ideje,

Piros-kockás abrosszal volt az asztal terítve.

Körülöttem megannyi éhes száj azt várta,

Az ajtó mögül mikor bukkan fel egy tálca.

Mit az óvónéni hozott, kedves mosollyal az arcán,

Csak én voltam egyedül, ki nézett oly bambán.

Mert vézna gyerek lévén, utáltam enni,

Úgy szerettem volna, ilyenkor világgá menni.

Kerestem a kiutat, hová is bújhatok,

Hogy kényszerrel ne nyomják, számba a falatot.

Egy kis asztal alá, gyorsan bemásztam,

Megmondom őszintén, eléggé paráztam.

S ahogy ott gubbasztok, lélegzet visszafojtva,

Hátam mögött valaki, mintha hozzám szólna.

Kis szívem úgy kalapált, de hát ez a Vincze,

Rájöttem azonnal, hogy az asztalnak nincs kilincse.

Lefeküdt ő mellém, kezében májkrémes kenyérrel,

S oly kedvesen nézett rám, a nagy barna szemével.

Akkor nem tudtam mit érzek, de furcsa volt nagyon,

Gondoltam etetni akar, neki tán hagyom.

De egyszer csak elkezdett közeledni hozzám,

Éreztem hogy egyre pirosabb az orcám.

Azt az édes pici száját, az enyémhez nyomta,

S forgatta a fejét, mint ki csókolózna.

Mivel nem tudtam, hogy mit kell ilyenkor csinálni,

Féltem hogy meghallják, nem mertem kiáltni.

Ezért hát ajkam, eggyé vált az övével,

Közben simogatta arcom, a májkrémes kezével.

S ez a varázslatos pillanat hirtelen megszakadt,

Mert az óvónéni megtalált minket egy perc alatt.

És mi pironkodva néztük egymást a Vinczével,

Ajkunkon az első csók s a májkrém ízével.