Elhalt, vérző hit lóg a házfalon így
Karácsony tájt.
A hópelyhek vadul csapódnak neki
Fejet hajtva a szenvedés előtt.
Fájdalom-dal szól most a hegedűből,
Kínkeserves.
Szememből a riadtan kivágódó könnycseppek,
Üdén fagynak rá az aszfaltra.
Elhal a mosoly, szíven döf a csend.
Hit és erő elhagy most.
Egyedül vagyok a gyűlölettől fekete-világban.
Nincstelenül.
Gyakran megülök a kispadon, és időt lopva
Bámulom amint kiskirályok, kiskirálynék
Vékányit költenek.
Boldogok. Pillanatnyilag, de az álarc mögött
Könnyes a szemük.
Én is költök olykor… lehetőségeimhez mérten.
Hol egy verset, hol egy elbeszélést.
Vagy csak veszek ezt-azt; levegőt, lelkierőt, épp mi szükséges.
Elmúltak már a tündérmesék,
S nem jönnek a jótevők.
Elszáll a hit, helyébe sötét-magány jő.
Megfagy az érzelem, felemészt a vágy.
Bűnös gondolattól rothadó,
Silány, elfoszlott emlék-képek.
Így Karácsony tájt.
Magányosan ülök, a házfalán lógó
Képen, vérző hittel.
S nincs már, csak egy kép
Az omladozó házfalon.
Kecskemét, 2011. december 22.
0 Megjegyzések