Advent idején a legtöbb ember körül egy kicsit megváltozik minden. A napi verkliből, a mindennapok szürkeségéből, egyhangúságából az ember próbál kilépni, legalábbis lelkileg. Talán még életünk hangsúlyai is átrendeződnek
Emlékszek, gyerekkorunkban az unokahúgommal a legképtelenebb helyeket megnéztük a karácsonyi ajándék felkutatása miatt mind az ő, mind a mi lakásunkban. Feszült izgalmak és várakozás. Ez majdnem többet jelentett, mint az, hogy megtaláljuk-e az ajándékot vagy sem. Gyerekkorunknak ezek a napjai hangulatilag megismételhetetlenek.
A mostani adventi várakozásban némi zavarodottságot vélek felfedezni.
Az egyik oldalon: „… Reklámok süvöltik fülünkbe, köpik szemünkbe: fogyassz, fogyassz, fogyassz! Csak annyit érsz, amennyit fogyasztasz. A pénz primátusa. Mammon imádata elkárhoztatja a lelket, sivárrá teszi életünket. (….) A pénz diktatúrája terrorizálja az egyént, kiszolgáltatottá, rabszolgává teszi (Fecske Csaba Karácsony misztériuma, Vigilia folyóirat 2010. évi 12. szám).
A másik oldalon – a nyugdíjjal kapcsolatos napi apropóra figyelemmel – azt kérik tőlünk, hogy takarékoskodjunk, ne költsünk annyit. Kérik mindezt tőlünk akkor, amikor a társadalom tagjainak többsége teljesen eladósodott.
Mit lehet tenni? A legtöbbször sodródunk a két véglet, a kétféle elvárás között.
Egy japán közmondás szerint: a kenyér az élet, a rózsa az értelme.
Ma a kenyérért, az életért is kemény harc folyik. Ezzel együtt is, ennek ellenére is vagy ettől függetlenül találjuk meg életünk rózsáját. Most még inkább, mint bármikor, az adventi várakozásban, karácsony misztériumában.
Így legyen!
0 Megjegyzések