Kezem véletlen tollba ütközött
csiszolt betűt papírra vetni végre.
A véghetetlen csip-csup baj között
a csevegésem váltom versigékre.
Jelzem, hogy lelkem ép s még nem törött,
csak jó emlék szelíd és büszke szépre.
De néha szél, amint parázsba csap
s varázspálcájától űzött sziporkák
röptükben boldogan felizzanak
az ős-varázsnak így imádva voltát,
úgy én szikrázva még fellobbanok:
Az olthatatlan ősi láng konok.
0 Megjegyzések