Elindult a férfi elhagyottan, árván.
Kétmázsás súly nehezedett lábán.
Cipelte terheit árva szívének,
Hullottak könnyei fekete szemének.
Volt neki egy asszony
. Hált vele az ágyban.
Vele nyílt ki virág a szerelem pohárban.
Szívének kínjai, iszonyú fájdalma,
Vezették lépteit, Ő sem tudta hova?
Ki ért a városból, egy tarka mezőre,
Már csak bukdácsolt, elhagyta ereje.
Nem akart már élni, hite is elhagyta,
Pisztolyt vett elő, hogy életét ki oltsa.
Tarka mezőnek, zöld színű ruhája,
Ráncot lökött sápadt homlokára.
Kis pacsirta szállt fel egy bokorból,
Vidáman hirdette, hogy élni-élni jó.
Tetszik .
0 Megjegyzések