Madár-lelkem,
- Mint mikor a
Porcelán földet
Fog- darabokra tört.
S az őszi eső
Mossa, tovamossa
A bút, a fájt,
De az vánkos
Testével vállamra
Ül, s nem ereszt tovább.
Fekete fény vagyok,
A fikcionált valóságban.
Nyomaszt, egyre csak
Nyomaszt: a bánat.
Rezgő léc most
Az élet-vonal, mi
Ki tudja mikor ér földet.
S nem tudni mikor
Ül ravatalt.
Kecskemét, 2011. szeptember 13.
0 Megjegyzések