Még hét szálon fonja sugarát a nap,
még dalol az ifjúság szép madara;
de lassan elrejti arcát víg nyara
a létnek; virágzó tava elapad.
Rövid napjaim sorra köszönnek el,
dédelgetett álmok vesznek füst-ködbe.
Lélek-templomom hanyatlik a földbe,
s magába zár, befed az éji lepel.
Meddig lesz éj, nem tudom, de azt igen,
hogy a virradat eljön! Trombita szól,
s felkel mind, ki alant a porban pihen.
Előszólít az Úr a sírhant alól,
s előtte leplezetlenül megállok.
Itt még munka vár, – s kegyelem akkor, ott.
2011. Szeptember 4.
0 Megjegyzések