Kecskés Borbála : Megfeszítetett

Fekete

fátylak sűrű

függönysorait

szökött villámok

tánca járja át

magányos fára

zúdítva vöröslő

dühét széthasítja

a félelmében reszkető fát

Dühöngve háborúznak fölöttünk tébolyult, unatkozó elemek, versengve

kifulladásig: ki merészebb? Kinek zsákjában pusztítóbb az erő? Kinek

elsöprőbb hazug szava? Az elhintett félelem leginkább hol terem? S mi,

milliónyi fa, számlálhatatlan fűszálak, a Múlt ismeretlen sírjain nőve,

elfeledett kézfogások nélkül oly egyedül vagyunk ! Szorongva, várva

hamis bűvöletben, bambán csüggedve szólítjuk csillagunk. Csodát

áhítva hisszük, hogy

emberibb lészen a

Holnap, melyért nem

teszünk, kit érdekel

hogy pusztulunk,

lassan elveszünk?

S még a butítás

leg-magasabb

fokán - áltatván

magunk, a sátáni

villanások alatt

ma is szeppenve

csak hallgatunk,

eltűrve minden

megaláztatást;

lapító csendben

elfogadván, mit

döntenek fejünk

felett és senkit sem

érdekel, hogy át-

írtak feketére már

minden felleget, s a

sötétségben haldokló

LEGNEMESBIK ÉLET MEGFESZÍTETETT