„Sátoraljaújhely alapításának 750. évfordulójára”
Gyermekkorom száz emléke,
téged szólít, Zemplén lelke.
Bölcsőm vagy Te, s majdan sírom,
ideköt, lásd minden álom!
Utcáidon járva, kelve,
letekint ránk történelme.
Nagy elődök s mai utód,
őrzik szíved szép városom!
Városháza díszes terme,
múltról beszél, oly sok éve.
Kossuth nótát lenget a szél,
forró hangja újult remény!
Maradása vihar verte,
így lett hazánk gyöngye, éke.
Kazinczy is itt alkotott,
Reformkornak papja ő volt!
Tőle élő nyelvünk kincse,
ápoljuk hát, éljen hite!
Nyugodj, békén azt kívánom,
nyíljék virág a sírodon!
Lakóhelyed ódon kertje,
hamvaidat áldva rejtse!
Nyelvmúzeum féltve, őrzőn,
munkád vigye mindörökkön!
Kisvasútnak vidám füttye,
halkan zenél még fülünkbe.
Emléke holt, vakvágányon,
nyomát immár nem találod!
Talpazatát rég felszedve,
idő foga már megette!
Hegyen, völgyön nem kanyarog,
kereke is rég elkopott!
Nem vigyáztunk értékére,
búcsút véve könnyen tőle!
Sír a lelkem gyászolván őt,
füstölögve nem fúj felhőt!
Új Főtéren megpihenve,
sok jó barát jön tán szembe.
Felém áraszt szemük mosolyt,
elbeszélvén mily szép a múlt!
Együtt megélt szép története,
leírom hát, dalba rejtve.
Rég volt, mégis újra vágyom,
ifjúságom így találom!
Meséje szól elmerengve,
csodák kedvét hűn keresve!
Könnyem se hull, amíg játszom,
visszahívván boldogságom!
Elszállt időm, gyorsan telve,
felnőtt lettem gyermek szívbe.
Emberségem mégse bánom,
itt születtem, ezen tájon!
0 Megjegyzések