Mikor hozzám bújsz, a nap simogat,
ajkad íze, mint tavasz gyümölcse.
Finom kezed ha érint, reszketek,
ha nézel, a tenger hív, magába ölel.
Véreddel lüktetek, ajkad szeretve vár,
hogy rád égjek. S tűnnek a fények,
zuhanunk, lebegünk, a vágy hullámain
madárként repülünk.
Elengedtük magunkból a múltat,
bilincseink levetve, bús éjszakák
hideg magánya, múltunk röpke perce.
Felhők közül előbújó napsugár,
ez lettél, ez vagy már szemembe.
Bújj hozzám, örökre így, mintha zene
szólna, mert ez nekem a legszebb:
A TE SZÍVED DOBBANÁSA.
0 Megjegyzések