Mint bársony sugárkoszorú szállt le az éj,
Ilyenkor minden sötét, és leselkedik a veszély
Mindenre, mi él, lélegzik és mozog
S körülötte a csend sűrűn ropog
Egy néma jaj, mely megszólal az éjben,
Megijedek, s elesek a sötétben
Felállok, és tovább rohanok,
Hogy merre, nem tudom, de meg nem állok
Mint a lánc a lábamon, hogy el ne meneküljek,
És törött a lelkem szárnya, hogy el ne repüljek,
Úgy nehezedik rám az éj hatalma,
Hogy engem kínozzon, csak ez a nyugalma
S mégis, csak először érzem így,
Hogy az éj egy gonosz lény
Mert csak az éj leszálltakor érzem magam szabadnak
S az életem képei előttem elhaladnak
S már nem félek, hisz tudom, az éj megvéd,
A gondjaimat elfelejtem már nagyon rég
az éj magába fogad, a gyermeke vagyok
S elmenekülni előle már nem is akarok.
0 Megjegyzések