Tükörből nézel mindnyájunkra,
bajszod morzsolja a homály;
fényalagútba hívsz, s húzol,
szemed kezem fogja érzése
ránt. Átérek, ott szavaiddá
kristályosodtak ki a percek,
s szegény áhítja vacsorára,
gyomrát korgató vad étvágy,
mibe belesajdul, de fürtökben
lógnak fáradtság dacára, hej,
pergeted, mint a csorgó mézet,
nem tudnánk betelni véled.
Állok a tükörben, rogyok is,
látod, égetem magamba
mind, szóval együtt - mit látok,
s mit érezni adsz elteszem,
hisz falat kenyérré olvadhat
tán holnap, üres szívemen.
0 Megjegyzések