Kocsis Gabriella: Még sír a táncunk...

Lányos derekam köré fontad karod,
ujjainkat fűzve táncoltunk a hóban,
szikrázó napban fénylő csillagokban,
könnyek közt érzem még illatod.

Gyötrőn tiporva roptuk át az éveket,
kézen fogott bánattal lépted elé léptem,
álmod láttad bennem veled együtt éltem,
így gyilkoltunk halomra reményeket.

Míg kezem fogtad nem kellett más,
csak az együtt lépős veled pörgős,
nélküled is láthatatlan dobbanás.

Lépteinkbe halt holnapba veszett táncok,
maradtak velünk emlékbe símúló,
dalainkban éledő síró románcok.