Szalkainé Nagy Xénia: A természet szeszélyei

Néha mikor körülnézek,
Mintha sírna a természet.
Sötét az éj,sóhajtozik,
Borús kedvvel szomorkodik.

Néha minden fűben fában,
Huncutkodó vidámság van.
Az ég,a föld csupa pompa,
Dal és fény az erdők lombja.

Tudja Isten mi van vele ?
Vagy csak én látom ezt bele ?
Hol daloló jókedvemet,
Hol zokogó keservemet