Radnai István: Tévedések csillagai a hársfa lombján át

esthajnali csillag ahogyan elballag
a reményt szerényen idehagyja
visszajön hajnalra visszajön hajnalra

amilyen fényes volt lyukat tép az égen
s a szakadt boltozaton valahogy elillan
s míg a rigó hallgat csalogány-dallam

egy bokor mélyéről szinte ide harsog
azt hiszed hogy alszom azt hiszed hogy alszok

az eget bámulom s a koszos ablakon
a fényszennye hagy alapos nyomot
s míg kedélyem nem is nyomott

egyfolytában rád csak rád rád gondolok
s mikor számban összefut a nyál
kispárnámra utat Íígy talál

s mint csecsemő az anyja mellén
ha feküdnél mellém csendben álmodom
az ágyamon tapizva hogy fekszel-e mellém

s míg erről álmodom a testem-lelkem izzad
te vagy-e  már itt vagy hársfaillat izgat