"Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemült kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk."
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
fekszünk vagy járkálunk álmatlanul
az ablak üvegén túl szoros pelyhekben hull
a szemközti házban egy ágy vetetlen
árnyalak mozdul s a függöny lebben
kerüli az álom de bolond kíváncsiságom
hergeli majd elnyomja a mákony
nem kell a mámor mintha elgurult gyógyszerem
helyébe kender aprószemű vak mák terem
a folyosóról egy cigaretta olcsó füstje beszivárog
csendre zajra tündérre pokolra üdvre várok
nem fütyül a szél a szellős ablakkereten
lehajolnék a papucsomat keresem
de mintha előlem kacéran elszaladna
a padlóra lépek nyikorogni restell
pizsamában ám meztelen felsőtesttel
kiállok a páralepte mocskoskék ablakba
messze van innen a Logodi utca
szegény Kosztolányi bizonnyal nem tudja
hogy jóslata milyen hamar válik valóra
száz év se kell és összeomlik gyom virít alóla
mert a házával alszik s álmodik sután
ne is keresd ostrom és háború után
hogy belefárad minden rendszerváltozásba
s eléri rossz szomszédság török átka
az ablaknál állok a Gellérthegy köpcös árnyék
rajta a Citadella s egy ábrándos nőalak áll még
kezében szélcsavar lett borzas pálma ága
a vaksors jövendője kiürül szeme világa
nem alszom múlik a téltemető farsang
s az ég nem figyel ránk horkolása harsan
a borús vég felettünk tépett paplan
álmatlanság nem okolhat cigaretta s bor sem
a lusta pára ledöntené forradt testem
sebet ejtett rajtam szeszélyes nő kése
s a történelem hadainak se hossza se vége
Fortuna volt e csalfa kedvű nőcske
ma vörös vagy barna holnap szőke
egy biztos csak száz úrnak volt sóvár rimája
hatalomvágy a pénz s politika öröklött hibája
szemközt a hófüggönyön ahogy szemem átlát
ott vetkezik nem űzi szemérem se gátlás
szerencse kell hogy túléljem magyar múltam átkát
még néha lomha kedvvel tápászkodik ásít
egy kopasz szobor rekedt hangon szólítja másik
s a fák ágairól mint fáradt varjú sodor egy levelet
havak súlyától reccsen az ág ingatag kerevet
mégis reménykedem vagy álmodom hogy feljő
kacér a Hold Szerelmem elfoszlik a felhő
mely költőket múzsákat sírokat takar
és lesz még reggel felpattanok hamar
s ez éji illetlen torz látomásnak vérhajnal a vége
lekopik csupasz remények egéről minden ékkő
a láthatáron sugarazva nyújtózik a kéjes szépnő
nem sejthetem hogy élet fogan-e vagy temetői béke
*
hercegem Kosztolányi ha részegít a hajnal
kisgyermekként panaszkodsz s én kopaszodó hajjal
meghallva menny-báli mohó lelkendezésed
az ismeretlen meghívásnak megfelelni kések
láttam lehullni csillagot csóvát sem keltett
veres karjai fojtón többé nem ölelnek
még várok cselekszem nem követlek égi bálba
a történelem igazára várok ez egyszer mégis hátha
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemült kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk."
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
fekszünk vagy járkálunk álmatlanul
az ablak üvegén túl szoros pelyhekben hull
a szemközti házban egy ágy vetetlen
árnyalak mozdul s a függöny lebben
kerüli az álom de bolond kíváncsiságom
hergeli majd elnyomja a mákony
nem kell a mámor mintha elgurult gyógyszerem
helyébe kender aprószemű vak mák terem
a folyosóról egy cigaretta olcsó füstje beszivárog
csendre zajra tündérre pokolra üdvre várok
nem fütyül a szél a szellős ablakkereten
lehajolnék a papucsomat keresem
de mintha előlem kacéran elszaladna
a padlóra lépek nyikorogni restell
pizsamában ám meztelen felsőtesttel
kiállok a páralepte mocskoskék ablakba
messze van innen a Logodi utca
szegény Kosztolányi bizonnyal nem tudja
hogy jóslata milyen hamar válik valóra
száz év se kell és összeomlik gyom virít alóla
mert a házával alszik s álmodik sután
ne is keresd ostrom és háború után
hogy belefárad minden rendszerváltozásba
s eléri rossz szomszédság török átka
az ablaknál állok a Gellérthegy köpcös árnyék
rajta a Citadella s egy ábrándos nőalak áll még
kezében szélcsavar lett borzas pálma ága
a vaksors jövendője kiürül szeme világa
nem alszom múlik a téltemető farsang
s az ég nem figyel ránk horkolása harsan
a borús vég felettünk tépett paplan
álmatlanság nem okolhat cigaretta s bor sem
a lusta pára ledöntené forradt testem
sebet ejtett rajtam szeszélyes nő kése
s a történelem hadainak se hossza se vége
Fortuna volt e csalfa kedvű nőcske
ma vörös vagy barna holnap szőke
egy biztos csak száz úrnak volt sóvár rimája
hatalomvágy a pénz s politika öröklött hibája
szemközt a hófüggönyön ahogy szemem átlát
ott vetkezik nem űzi szemérem se gátlás
szerencse kell hogy túléljem magyar múltam átkát
még néha lomha kedvvel tápászkodik ásít
egy kopasz szobor rekedt hangon szólítja másik
s a fák ágairól mint fáradt varjú sodor egy levelet
havak súlyától reccsen az ág ingatag kerevet
mégis reménykedem vagy álmodom hogy feljő
kacér a Hold Szerelmem elfoszlik a felhő
mely költőket múzsákat sírokat takar
és lesz még reggel felpattanok hamar
s ez éji illetlen torz látomásnak vérhajnal a vége
lekopik csupasz remények egéről minden ékkő
a láthatáron sugarazva nyújtózik a kéjes szépnő
nem sejthetem hogy élet fogan-e vagy temetői béke
*
hercegem Kosztolányi ha részegít a hajnal
kisgyermekként panaszkodsz s én kopaszodó hajjal
meghallva menny-báli mohó lelkendezésed
az ismeretlen meghívásnak megfelelni kések
láttam lehullni csillagot csóvát sem keltett
veres karjai fojtón többé nem ölelnek
még várok cselekszem nem követlek égi bálba
a történelem igazára várok ez egyszer mégis hátha
0 Megjegyzések