Anga Márta: Jött...

Mikor megtorpantam és úgy hittem,
már elveszítettem utamat,
jött, felébresztett,
de tudtam, nagy a feladat!
Ő, lelkem vitorlája,
befogta a kósza szelet,
hogy kimozdítson.
Súgta: van aki szeret,
rám vár régóta!

Kézen fog - együtt szárnyalunk,
és én hagyom.
Át az óceánon, sűrű ösvényén,
átszelve kék eget,
rábízom magam. Tudom, Ő vezet,
csak kísérjem! Tudjam biztonságban,
óvva, szeretve nagyon,
míg saját szárnyra kap
az én kis Angyalom.