Gál Mona - Még mindig

Nem véletlenül nem írtam eddig,
Belém akadt a szó, de nem a szebbik.
Ámítottam magamat és a népet,
Felvettem egy csalfa-balga képet.

Úgy cselekedtem, ahogyan azt elvárja a világ,
Mindenki ezt mondta: "Lépj már tovább!"
Hisz nem szabad ennyit a múltba nézni,
Folyton az emlékeket, volt szerelmet idézni.

De benne van a zsigereimben, kár is már tagadnom!
Ma valakinek a szíve meg kellett, hogy szakadjon.
Nem bírtam már tovább, ez a kapcsolat megfojtott,
Mindent tudni akart, és éjjel-nappal mindenhol ott volt.

Miközben én még szó szerint fél lábbal a múltban járok,
Gyakran valaki más, rég elvesztett dolog után vágyok.
Sajnálom, hogy nem tudtam értékelni, aki megbecsült,
Nem kellett volna beleugrani, ha a szívem még sebesült.

Rossz az időzítés, rosszkor jött az életembe,
Bár úgy érzem, nem is találtam benne emberemre.
A romantikát felváltotta a mézesmáz és a giccs,
Így volt a markomban kincs, ami nincs.

Lehet, hogy bánni fogom ezt egy fél év múlva,
De nem lehetett ebben maradni így feldúlva.
Már kis dolgok is irritáltak és mart el maga mellől,
Még egy pillanatra nem tévesztett szem elől.

Persze, a gondoskodás mindig jól esik,
De mikor már minden lépésemet lesik,
És a kíváncsiságnak nincs határa,
Még akkor sem ismert magára!

Lehet, hogy ezeket csak beképzelem,
Hogy könnyebb legyen továbblépnem,
Azt mindenesetre kétlem,
Hogy sikerült volna szívet cserélnem.

Vajon hányszor lehet szerelmes az ember?
Képes arra, hogy majd minden csalódást kihever?
Én nem jutok előrébb, még mindig ugyanaz a forgatókönyv,
De eldöntöttem, hogy továbblépni olyan hamar nem erőlködöm.