Tokaji Márton: Évszakok világa

Lassan vetkőzteti az ősz a tájat,
mint szép leányt a gazdag úr.
A színes falevelek állnak
és várnak mozdulatlanul.
Hideg szél rázza a fák bársonyos testét
és uralkodik a levéltengeren.
Hulló levéllel üzen az ősz a télnek,
majd együtt pihenünk kedvesem.
Csend ül a lelkemben és a tájon
a kérdés egyben felelet.
Hová lett a napfényes nyár?,
Hogy valósága egyszeribe oda lett.
Elfáradt felhők úsznak az égen,
a hunyó napfénye messze jár.
A köd köpenyébe bújt Nap,
süt is meg nem is, ma már.
A fák kopaszon állnak és várnak,
átalusszák az évszakát.
A tél csillogó díszeket rak rájuk,
jégcsapokat és zúzmarát.
Majd fehér puha takarójával
beborítja a tegnapot.
A hóval terített táj álmodik
és várja a holnapot.