Tokaji Márton: Nomen est omen, A név a végzet

Viseltük nevünket az őshazában régen,
A Kazár népek között büszkén és merészen.
A három Kabar törzs hűségesküt téve,
Árpádvezérrel jött a Kárpát medencébe
Az egyik törzsének a töredék ága,
Le is telepedett Báránd falujába.
Kiállva az idők nagy magyar próbáját,
Tatár, török, Osztrák megpróbáltatását.
Ősi fészkünk ott volt a kis falucskába,
Szépen gyarapodott a családfánk ága.
Az ezernyolcszázas évek derekára,
Tíz ágat számlálva a nyilvántartásba’.
Évszázadokon át volt eleim lakhelye,
Szépapám, nagyapám, apám szülőhelye.
A Taricska név szállt apáról fiúra,
Én is voltam e- név ifjú hordozója.
Változott a világ, a név is változott,
Családunknak neve úgymond, elkárhozott.
A rendszer elvárta, hogy csengjen magyarul,
A Tokaji név nem hangzik „oly vadul”.
Ennek eredetét nem kell magyarázni,
Az üldözöttek közül, így kilehet szállni.
Felmenői ágú családunknak nevét,
Több százezerrel együtt, így szépen elvették.
Szépen cseng mindkét név, mert mindkettő magyar.
Ki mondja meg! Mi volt ebben a diadal?
A Taricska nevünknek a Tokaji ága,
Él és öröklődik tovább e hazába.
Háború és vállság az új évszázadban,
Szétszórta családfánk, országban, világban.
Három ág messze ment, ki az újvilágba,
Nevünket hordozva kint Amerikába.
A leszármazottak hirdetik magukat,
Keresik, kutatják a családfájukat.
Bárhol él Taricska ebben a világban,
Őseid itt éltek Báránd falujában.
Rokonvér csörgedez mindnyájunk erében,
Taricska – Tokaji név tekintetében.
A név a végzetünk! A végzet a nevünk,
Magyarok Istene! Élünk és létezünk!