Tokaji Márton: Debreczen

Rákóczi harangja zengi ércesen, szülővárosom Debrecen.
Ó édes Istenem!
Hány történelmi neved van? Mondd nekem!
Mit évszázadok során szereztél Debrecen.
„Magyar Genf”!?
„Kálvinista Róma”!?
„A szabadság őrvárosa”!?
Kétszer voltál az ország fővárosa!
Címeres zászlód mindig fenn lengett a haza egén,
Buda és Pest után, sokszor te voltál a remény.
Utcáidon járt Kossuth és a 48-as Nemzetőr hadsereg,
Az országgyűlés helyét a Nagytemplom adta meg.
Majd szabadságharcunkért cserébe kaptunk
vértanúkat és „KIEGYEZÉST”
Később Német, Orosz tankok hozták a kínt és a szenvedést.
Újabb forradalmunk is mártírokat adott.
Talán ez volt az ára,
hogy országunk végre szabadságot kapott?
Nem rég születtem, mind össze hét évtizede,
de oly gyorsan szalad az idő szekere.
Fazekas, Mechwart, mint jó almamáterek,
a kopott padjaiban oktattak, neveltek.
Utcáidat járva régről elmélkedem.
Amiről hallottam, és ami jutott nekem.
Vámházak nincsenek, nem szednek vámokat,
ma másként vonják el tőlünk a sápokat.
Macskaköves utcáid aszfalt borítja,
s a főteret díszes kockakövek.
A város fejlődik, követi a kort!
Ez a jó emberek!
A könyv papírjába régen szalonnát csomagoltak,
és még állt a „BITÓ”
Már piac sincs a Piac utcán,
de a sok könyvesboltban a könyv eladó.
Ma éjjeliőr sem jár énekelve,
hogy vigyázza álmotok.
„Tűzre vízre vigyázzatok, le ne égjen a házatok”!
Fiákeres sem áll az „Arany Bika” előtt,
mint félévszázaddal ezelőtt.
A gázlámpa gyújtogató miután elhalálozott,
az utca fénye villanyra változott.
A gőzvasút sínen, ma modern villamos szalad,
s mikrofon közli az állomásokat.
Emeletes házaid túlszárnyalta a kor,
volt kertségeidben nyolc-tíz emelet egymáson lapul.
Háborús sebeid lassan gyógyulnak, de az ára szegényes,
szép állomásunkért kapott épület sem ékes.
Zenélő óra áll a város főterén,
s méri a percet az idő szekerén.
Főnix madarunknak a címeren régen tűz égett a fészke alatt,
ma öreg elhízott és szökőkúton ül,
elhiszed?
Így változik a világ, a város, a kor és a környezet?
A Hortobágyról eltűnt a DÉLIBÁB,
a városban és az utakon húzta meg magát,
s néha az aszfalton csillog előtted a messze fényen át.
Utcáid neve hányszor, de hányszor?
Szinte koronként változott, mert a cégér elavult,
majd ismét a sarkon a régi név lapult.
A korszakoknak megvan a terhe,
s városunk hordja azt csendesen.
De Rákóczi harangja örökké zengi.
Drága szülővárosom, Debrecen!