Lám, a téli kérgét hántaná le,
rozsdabarna már, ütött-kopott
kertben a fák szél -himbálta ága.
Varjúsereg új ösvényt tapod
szürkülettel vemhes fellegekbe,
éles csőrrel vág egymás szavába
átvonulva fent az alkonyégen,
mintha poklok hadserege lenne.
Égi piktor füstölög magába’
kopott vásznát újraszínezi,
szürke felhőt puha tört-fehérrel,
s narancs-vörös fodorral szegi,
fellángoló végső szenvedéllyel
vére ömlik szét a kerti fákra,
-tavasz jöttét, mint ki onnan várja-
széttárt karjuk ég felé mered…
Élet küzd a hálál otthonába’
míg sötétül, s végleg este lesz.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések