Zatykó Milán: Hétvége

Halkan sikkantottam.
Veszekedés hangjai szüremlettek be ez előtérből.
Hétvége volt, másnap kedd.
Vajon mindig ez lesz?
Ezt fogom hallgatni, amíg csak élek?
A választ nem tudtam, de reméltem, hogy nem.
Szerda volt, szokásos civódással teli, unalmas hétvége.
A kiabálás durva szavai a szoba irányából hatoltak az előtér felé, a hallba.
Haláli csönddel maradt abba, ami csak félelem iránti sóvárgást kelthetett a lelkemben.
Most is ez van, volt.
Holnap is nem fog megtörténni a mai?
A kérdés vad köröket járt elmém legmélyén.
Hétvége volt, tegnap csütörtök.
Egy tányér tört el, vagy inkább mindjárt három egyszerre.
A csörömpölés riasztó dallama mintha a konyhából jönne.
A wc-n ülök.
Szitkozódás.
Miért esett le ez a tányér már megint?
Nem elég hogy már a múlthéten eltörtem?
Nem.
Válaszoltam magamnak.
Nem elég, törjön el százszor is, csak maradjon már abba.