Szakáli Anna: A mondás

Egyik este, igen jó hangulatú beszélgetésbe bonyolódtunk. Mindenki mondott egy-egy példát a lényeg kifejtéséhez, s így erős nyomatékkal arattak az igazságok nagy egyetértések mellett. A példák nyomán mindenki levonhatta a tanulságot, s a szólások, mondások, mint a legkövetendőbb cél és intelem a helyes magatartásra, nem is kívántak külön magyarázatokat, hiszen mindannyian rögvest megértettük. Ilyenek hangzottak el többek között: Forgolódik, mint öreg kakas a szomszéd szemét dombján! .. vagy: Kölest nem lehet öregszitán szelelni! vagy: Nehogy addig kéresse magát, mint a csicsói lány, hogy a végén pártában maradjon!

A nagy mondanivalók közepette Julianna néni magakadt a beszédbe, ami egyébként nemigen volt jellemző rá, és sehogyan sem jött szájára a közismert mondás. Valahogy nem álltak össze a szavak. Megmakacsolták magukat és minél inkább igyekezett eszébe juttatni, annál inkább nem jöttek elő. Ez az a helyzet, amikor azt mondja az ember: itt van a nyelvem hegyén, mindjárt eszembe jut.

De nem jutott eszébe. A tisztelet jeleként mindenki elhallgatott, hogy ne zavarják a nagy gondolkodásban. De ez sem segített.

Fia, aki szintén figyelmesen és türelemmel várt a szóra, most megszólalt:

- Édesanyám! Ne bajlódjék véle! Találjon ki hamar egy új mondást!