A fiatalok mát ötödik éve éltek együtt és a szülők szegről-végről már apa és anyatársnak tekintették egymást. Hiába, no! Ma ilyen idők járnak. A mézeshetek előbb jönnek, sokszor a gyermek is, s csak aztán az esküvő, ha megtartják egyáltalán. Mivel a fiatalok igen jól meg voltak egymással, így a lányos szülők nem bánták a kapcsolatot, s amikor csak tehették elmentek Erdélybe, látogatóba.
Ez mindkét részről érdemes eseménynek számított. Aztán mindenki elmondhatta, hogy ki volt a vendége, illetve hol, s hogyan vendégeskedhetett.
A gazdasági helyzet, mint tudjuk, falusi szinten nem szeret dübörögni. Ezért, hogy a kevés nyugdíjból jusson is, maradjon is, igen csak takarékoskodni illik.
A házigazda ebből többször is példát adott, néha hangos magyarázattal kísérve a spór módját. Villany égve nem maradhatott, tűzifa, étel, ital kárba nem veszhetett. Nem, nem arról van szó, hogy sajnálta volna a falatot a vendég szájából, sőt ellenkezőleg. De hogy utána a maradék kutyáé legyen-e, vagy a macskáké, netán a baromfiudvarban vidítsa a tyúkok, pulykák kedvét, azt ő szabta meg.
Ott tartózkodásuk harmadik napján Julianna szeretett volna kedveskedni vendégeinek, s hogy ne csak hurka, kolbász és disznóhús kerüljön az asztalra, valamilyen módon el akarta érni, hogy levághasson egy tyúkot. Ezt azonban nyíltan nem mondhatta meg a ház urának, pláne, hogy tele volt a kamra finom disznóságokkal. Mit tegyen?
Egyszer csak beszélgetés közben kinéz az ablakon, s azt mondja jó hangosan, hogy férje is meghallja: - Ládd-e azt a tikot?! Né, hogy szomorkodik! Még elpusztul nekem! –s azzal térül, fordul, fölkapja az asztalon lévő kicsi tálat, kést ragad az asztalfiából, s már kívül is van az ajtón.
Mindenki föláll, a gazda is kap az ablakhoz, de szomorú tyúknak se híre, se pora. A farakás mellett Julianna asszony már meg is szabadította szegény párát, úgymond, a földi lét gyötrelmeitől.
Boldog mosollyal belépve az ajtón, megelőzve a szóváltást, ennyit mond: Na! Még szerencse, hogy időben megkaptam! Micsoda paprikás lészen ebből mindjárt! – és szeme sarkából huncutul ránk kacsint. Mert gazdaság ide, spórolás oda, az ő tyúkpaprikásának hosszú galuskával nincs párja, ezt mindenki tudja a faluban, és annak hírét el kell juttatni odaátra is.
Ez mindkét részről érdemes eseménynek számított. Aztán mindenki elmondhatta, hogy ki volt a vendége, illetve hol, s hogyan vendégeskedhetett.
A gazdasági helyzet, mint tudjuk, falusi szinten nem szeret dübörögni. Ezért, hogy a kevés nyugdíjból jusson is, maradjon is, igen csak takarékoskodni illik.
A házigazda ebből többször is példát adott, néha hangos magyarázattal kísérve a spór módját. Villany égve nem maradhatott, tűzifa, étel, ital kárba nem veszhetett. Nem, nem arról van szó, hogy sajnálta volna a falatot a vendég szájából, sőt ellenkezőleg. De hogy utána a maradék kutyáé legyen-e, vagy a macskáké, netán a baromfiudvarban vidítsa a tyúkok, pulykák kedvét, azt ő szabta meg.
Ott tartózkodásuk harmadik napján Julianna szeretett volna kedveskedni vendégeinek, s hogy ne csak hurka, kolbász és disznóhús kerüljön az asztalra, valamilyen módon el akarta érni, hogy levághasson egy tyúkot. Ezt azonban nyíltan nem mondhatta meg a ház urának, pláne, hogy tele volt a kamra finom disznóságokkal. Mit tegyen?
Egyszer csak beszélgetés közben kinéz az ablakon, s azt mondja jó hangosan, hogy férje is meghallja: - Ládd-e azt a tikot?! Né, hogy szomorkodik! Még elpusztul nekem! –s azzal térül, fordul, fölkapja az asztalon lévő kicsi tálat, kést ragad az asztalfiából, s már kívül is van az ajtón.
Mindenki föláll, a gazda is kap az ablakhoz, de szomorú tyúknak se híre, se pora. A farakás mellett Julianna asszony már meg is szabadította szegény párát, úgymond, a földi lét gyötrelmeitől.
Boldog mosollyal belépve az ajtón, megelőzve a szóváltást, ennyit mond: Na! Még szerencse, hogy időben megkaptam! Micsoda paprikás lészen ebből mindjárt! – és szeme sarkából huncutul ránk kacsint. Mert gazdaság ide, spórolás oda, az ő tyúkpaprikásának hosszú galuskával nincs párja, ezt mindenki tudja a faluban, és annak hírét el kell juttatni odaátra is.
0 Megjegyzések