Nagy Dalma: Kezed, kezem

Mikor kezem kezedhez ér,

Megszűnik közöttünk a tér.

Szemeink tekintetét kibontjuk.

Testünk egymáshoz tapasztjuk.

Érintéseid rózsa szirmok ként hullanak arcomba,

Szemem üres kútjába folynak át lelked titkai.

Az érzelmek tengerén hajóra szálunk,

s végleg elsüllyedünk.

Emlékein roncsait kutatva,

merülünk tovább.

Levegő nélkül lelkeink fuldokolva,

Feltörnek napsugárként szavakba burkolózva.

Félelmem tövisként szurkál ja kezedet.

,de te örömmel elviseled a vércseppeket..

Kezed kezemet,

melegen betakarja.

S bárhol is legyek én

kezed szent ereklyeként a sors fölém tartja.