Kovács Klaudia: Könnyebb lenne

Ha rám nézel, csak tagadom,
mit rejt legbelül akaratom.
Te sem mutatod, hát én sem fogom,
mi van bennem, miről álmodom.
Csak nézem, szemed néma víztükör,
Távolról nézlek egy messzi felhőről.
Te nem látsz, csak én téged,
távolodó léptem már meg sem érzed.
Én téged csak félvállról veszlek,
mert komolyan nem érdekelhetsz.
Majd rám nézel, és ezt látod.
Kit érdekel, ha belül megszakadok!
Elmész szépen, csendben mellettem,
már nem is nézel úgy rám sohasem.
Engem tán később valami emészt,
Feladtam a legédesebb reményt.
Ha majd mások látják mi történik,
s nem tudják, ez hogy létezik;
Majd tőlem kérdik:Neked csak ennyit jelentett,
hogy csak így elfelejted?
Én csak nézek meredten, némán,
keresztül gondolataim sötét fátylán.
Annyit mondok csak:Ennyit jelentett,
egy érzést, vagy annál kevesebbet.
Ők nem látják, nem érzik,
ezt ők akkor nem is értik.
Annyival könnyebb lenne,
ha a szívem így érezne!
Nem is az fáj, hogy feladlak,
inkább az, hogy mindenkinél tagadlak.
S te érzed, csak játszom veled,
már megint én bántottalak meg.
De mikor szívem már nagyon vérzik,
érzem, bárcsak te lennél még itt!
Ha rám nézel, boldog legyek megint,
hadd lássam még nevetni szemeid.
Ha egyszer megteszem veled,
Kérlek komolyan ne vedd!
Csak tudd, érezd, hogy miért teszem.
És a gondolatért Bocsáss Meg nekem!