Nagy Dalma: Idegszálaim tüskét növesztettek.

Lassan lélegzem ki a levegőt.

Tüdőmből csak úgy árad a füst.

Kicsapódik belőle a vér,

S közben körmeimmel vagdosom a levegőt.

Lassan lenyalogatom a kávés csészéről a cukrot.

Számban mardosnak,a ki nem mondott szavak.

Közben egy ritmusban lüktet bennem a bánat.

Véres sebek borítják arcomat.

Hajamat összetapasztja az igénytelenség sara,

Egy hete csak így ülök és párolgok el.

Várom, hogy felemésszen az idő,

amit egy halhatatlan mosoly örökre elragadott.