Mert sebezhetőbbé tettél: bánt egy kicsit.
Bús tölgyfád voltam, s te komor árnyék,
csak sóhajnyi csendig őriztél, de árnyad
alá szeretni még visszavágynék...
Kérgembe karcoltad fényed, - csak én láttam -
sötét csíkok nyúltak fel az égig,
borús naplementét szórtak szét a tájra,
s minden szavad a csendbe enyészik,
ahogy az este koporsófedele rám
csukódik. Eltévedt forró hangom.
Kilökdösött szerelmem gallyroppanását
ki mondja meg, hogy még meddig hallom?
0 Megjegyzések