Az ablakon kora reggel bekukucskál a napfény. Rövid, álomtalan álmából ébred Gábriel, felkel, beveti ágyát, kinyitja az ablakot, hogy kiszellőzzön a szoba.
Pizsamában készíti kettejüknek a reggelit, a gyereknek teát főz, magának is felkészíti az ébresztő kávét.
Bekapcsolja a kisrádiót, hogy elűzze a csendet, közben automatikusan megteríti a konyhaasztalt, mert ehhez szokott huszonnyolc éven keresztül. A család reggelente a tizenöt perces közös villásreggelivel kezdi a napot, amikor megbeszélik a napi teendőket, egyeztetik a közös programokat, majd hét órától egymás után dolgukra indulnak.
Idilli kép, ugye?
A magas, nagydarab, jóképű férfi szemét elönti a könny. Nem, nem a tea vagy a kávé illatos párája miatt, hanem a hiányzó harmadik teríték okán. Megfordul a tűzhely felé, addig sem látja a két árválkodó terítéket. Megsüt két szelet sonkát, a zsírjában pedig megforgatja a hattojásos lepényt.
Zsóka tanítgatja a főzés és a mosás fortélyaira, amikor kétéves a fiuk, és őt fél évre egy szibériai olajfúró céghez delegálják. Csakhogy számára fontosabb, hogy szeretett feleségével minél több időt töltsenek kettesben. Nem tud betelni a szép arcú, kedves mosolyú, nevetős szemű fiatal asszonyával, akit hamarosan hat hónapig nélkülözni kényszerül. Zsomborra a nagymama vigyáz, mialatt kettesben kirándulnak az ország nevezetes tájaira, két-három napos kikapcsolódásra.
Zsombor kamaszkoráig két-háromévente megismétlődnek a kiküldetések.
Vállalja a távollétet Gábriel, mert kell a pénz, lakást és autót venni, nyaralót építeni, Zsóka sem protestál, hogy jóformán egyedül dönt a családi életének hétköznapi kérdéseiben, és fiuk nevelése is többnyire reá hárul.
Kész a reggeli, már csupán Zsombort kellene kicsalogatni a szobájából.
Gábriel kopogtat a fiú ajtaján, de nem nyit be, csak hangosan szólítja:
-Jó reggelt, kisfiam. Gyere reggelizni.
Odabentről motozás hallatszik.
-Hagyj békén, Apa!
Zsóka temetése óta ugyanez a forgatókönyv, minden áldott reggel.
A sonkára rádermed a zsír, a tojáslepény is érintetlenül marad, s megfonnyad.
Gábriel letusol, felöltözik és éhen is jól lakottan, elindul dolgozni.
Négy buszmegállónyit gyalogol, ott száll fel a villamosra. Nem akar ismerősökkel találkozni, nem hiányzik, hogy kérdezgessék. Az új munkahelyén egy hónapja dolgozik, nincs kötődése a kollégákhoz, így nyugodtan használhatja napközbeni narkotikumként a munkáját. Megszállottként próbálja rendbe tenni elődje zűrzavaros adathalmazát, módszeresen, aprólékosan felkutatva az előzményeket. Óránként ötperces cigaretta szünetet engedélyez magának, és ha lehetséges, a többi dohányzóval közömbös témákról beszélget. Tudatosan lefoglalja elméjét, miután az üresjárat fogalmát nem ismervén, állandó munkára fogja magát, és képes a hogyan tovább kérdésén rágódni, akár óraszámra is, eredménytelenül.
Húsz perces az utazás a villamossal. Kibámul az ablakon, hogy ne kelljen senkire sem ránéznie még véletlenül sem. Hideg az idő, mégsem húzza fel dzsekijén a cipzárt, mert melege van, mintha belső tűz emésztené. Vibrálnak az idegei, ugrásra készen, így éreztetik, hogy nincs még vége a bajoknak.
Miért nincs vége? Milyen ismeretlen ok miatt kell vezekelnie?
Két hónapja felesége gyengélkedni kezd, fáradékony lesz, képtelen tanítani. A körzeti orvos kivizsgálásra küldi, ám Zsóka betegségét nehezen diagnosztizálják. Gilbert minden követ megmozgat, hogy felesége a legjobb ellátást kapja. Szórja a pénzt, paraszolvencia címén, és kórházról kórházra viszi, mígnem a negyedikből délelőtt kilenckor felhívja a főorvos, megvan a pontos diagnózis, menjen be, amint tud. Kocsiba vágja magát és száguld a kórházba, hiszen, ha megvan a diagnózis, akkor megvan rá a gyógymód is. Néhány hét alatt felesége meggyógyul, megerősödik és visszatér a család élete a régi kerékvágásba. Optimista mosollyal kopogtat a főorvos irodájának ajtaján, anélkül, hogy észrevenné a nővérek szemében a szánalmat. Öt perc múlva zokog. Áttételes, menthetetlen, talán négy-hat hét Zsóka hátralévő élete. Döntsön, hogy a kórházban maradjon, vagy hazaviszi, és vállalja a napi háromszori narkotikumadagolást.
Aznap este vacsora közben elmondja Zsombornak az igazságot, hogy vállalja felesége otthoni kezelését, hiszen mégiscsak jobb a szerettei körében lenni az anyjának, mintsem egy lélektelen kórházban. Szinte sokkot kap a huszonnégy éves fiatalember.
-Végig nézeted velem Anya halálát? Hogyan lehetsz ilyen érzéketlen?
Bármit mond Gilbert a fiának, nem tudja meggyőzni.
A villamos megérkezik a végállomásra. Innen kétsaroknyira magasodik az irodaház, melynek legfelső emeletén dolgozik.
Gyalogosan özönlik a nép az irodaház felé, két – háromfős csoportokban, beszélgetve, nevetgélve a késő őszi napsütésben.
Gilbert válla megroggyan, mintha hátán láthatatlan zsákban cipelné fájdalmas magányát.
A tízkor a cigarettaszünetben egyedül füstöl az erkélyen. Jobb, hogy nincs lette senki, mert érzi, hogy képtelen rendezni a vonásait. Zsóka tudná kezelni a helyzetet, két mondattal helyre tenné Zsombort, még akkor is, ha a fiú nála két fejjel, az apjánál meg fél fejjel magasabb.
A vékony, középmagas törékeny asszony, halk szóval, de határozottan leszerelni a legvadabb kamaszt is, és soha nem hivatkozik tanári mivoltára. Otthon, a családban, világmegváltó apa-fiúbeszélgetések rendszerint azzal végződnek, hogy Zsóka adja a végszót, nehogy a két férfi között elmérgesedjenek a nézetkülönbségek.
Ebből a magasságból békésen nyüzsgő a város, melynek lakói élik az életüket. Nem hallatszik fel egyetlen deviáns hang sem. Persze, ha közelebb lenne a buszmegállóhoz, hallhatná, amint az anyuka biztatja kislányát, hogy másnap már iskolába kell mennie, a két idős hölgy a piacról tart hazafelé, mert nehéz cekkerekkel, valószínűleg az árakról beszélgetnek. Hipotézisek, lényegtelen az igazság tartalmuk.
Jókedvűnek kellene lenni ebben a késő őszi kellemes időben, hiszen az erkélyen nem fúj a szél, s mintha ereje lenne a napnak, melege van a vastag szvetterben. Nem veti le, mert kiderülne, hogy gyűrött a pólója. A mosással egészen jól elboldogul, ám a vasaláshoz nem mer hozzáfogni, amióta korábbi próbálkozásakor az ingén hagyta barna kontúrját a vasaló talpa.
Könnyű érintést érez a vállán, megfordul. Kolléganője éppen rágyújt.
-Gilbert, figyeltelek, valami nagy baj van körülötted. Segíthetek?
A nő hangjában visszaköszön Zsóka hangszíne, amint valamely kényes témára rákérdez.
Az asszonyoknak külön radarjuk van a nagy, böszme férfiak gondjainak érzékeléséhez. Képesek észrevenni a kimondatlan problémáikat. Bezzeg, amit elmesélnek nekik, a munkahelyi gondokról, az elvesztett mérkőzésekről, a barátaikkal folytatott vitákról, azokat simán elengedik a fülük mellett.
- Nem kérdezgetlek. Tudd, hogy szívesen meghallgatlak és elmondom a véleményem. Ugye, milyen kellemes ez a napsütés?
Gilbert nem tud megszólalni, átmegy az erkély másik felére, hátha onnan más tájat lát. De a táj változatlan, csak más szemszögből látszik másnak.
Fecseg a kolléganője, lényegtelen dolgokról, tulajdonképpen nem figyel rá, mégis jó hallani a hangját. Olyan megnyugtatóan dallamos.
Délben megiszik két kávét. Nem éhes.
Négy órakor, a munkaidő végén, elszív még egy utolsó cigarettát.
Gulyáslevest főz vacsorára, azt szereti legjobban Zsombor. Süt hozzá palacsintát, talán talál a spájzban egy üveg lekvárt.
Alkonyodik.
Két cigaretta parázslik az erkélyen.
A kolléganő nem szól.
Gilbert megköszörüli a torkát, hátha úgy könnyebb beszélni.
- Ott ültem Zsóka ágya szélén és fogtam a kezét. Beszéltem hozzá. Láttam a szemén, hogy érti minden szavamat. Zsombor be-benézett az ajtóból, de nem mert bejönni. Közöttük olyan mély kapcsolat volt, melyet fel sem foghatok. Aztán egyszer csak megszólalt Zsóka, küldjem el aludni Zsombort. Két percig voltam távol. Mire visszaértem, elaludt. Örökre.
Kigyulladnak a város fényei.
- És most a fiam el akar hagyni. Elköltözik albérletbe, még nem tudja hová. A munkahelyén felmondott. Nincs megtakarított pénze. Az enyém sem számottevő. Az az érzésem, hogy engem vádol az anyja haláláért. Pedig nem tehettem többet érte. Nem érti, hogy neki az anyja, de nekem a feleségem volt. Értük dolgoztam napi tizenkét órákat, vállaltam a külföldi kiküldetéseket, hogy legyen pénz lakást és autót venni, nyaralót építeni Velencén, különórákra járatni a fiatalurat, négyévente külföldön nyaralni. Hová akar menni ez a gyerek? Miből akar megélni? Ha nem teszem elé az ételt… hagyjuk az egészet.
Az asszony kihallja a férfi hangjából a magány rettenetét és a fia miatti aggódást.
A percekig tartó csendben csak a cigaretták parazsa árulkodik ottlétükről.
Gilbert letörli arcáról a könnycseppeket. Kár mondani bármit, ezt úgysem tudja megoldani senki.
-Hagyd, hadd menjen. Felnőtt, egészséges fiatalember. Mondd meg neki, hogy ide bármikor visszatérhet. Nyitva az ajtód előtte. Ha gondja lesz, szóljon és közösen megoldjátok. Huszonnégy évig vattába csomagolva élt. Ideje megtapasztalnia, hogy mit jelent a saját magáról való gondoskodás. Meglásd, két-három év múlva másként értékeli a dolgokat. Ahogyan te is. Ne gondold, hogy az idő számodra itt és most megáll. Látod, lassan besötétedik. De tizenkét óra múlva újra feljön a nap. És nem tudjuk, mit hoz. Gyere, menjünk haza. Még mindkettőnknek vacsorát kell főzni. A lányom túrógombócot rendelt, a férjem meg marhapörköltet.
Este rövidebb a kétsaroknyi út a villamosmegállóig.
Besötétedik.
De tizenkét óra múlva újra feljön a nap. És nem tudjuk, mit hoz.
Gilbert úgy dönt, hogy kifizeti az első kéthavi bérleti díjat. Boldoguljon a gyerek.
0 Megjegyzések