Fiatal házasok voltunk. Az - az ötletünk támadt: jó lenne felvenni egy népi mesélő meséjét magnóra. Így közvetlenül élvezhetnénk a mesemondást is. Boldogkőváralján egy kicsi házba küldtek bennünket mondván, hogy ott a néni igen szeret beszélni.
A kapu nyitva volt. Hallóztunk, de senki sem jött elénk. Végül, hátul a sövény mögött egy öreg nénit pillantottunk meg. A tyúkjait etette. Hívogatására, a kiszórt finom csemegére még néhány veréb is oda szállt nagy sietve. Amikor megfordult, akkor látott meg minket a sötét ruhás, fejkendős néni, amint ott álldogáltunk.
Köszöntöttük, bemutatkoztunk, elmondtuk miért keressük. Egy darabig csak nézett bennünket, aztán szótlanul megindult előttünk. Ki a tyúkudvarból. Bement a házba. Két székkel tért vissza. Láttuk, hogy tiszta kötényt öltött. Intett, hogy üljünk le. Ő a ház melletti padkára ült, hátát a házacska falának támasztva. Mi vele szemben helyezkedtünk el. Kicsit furcsálltuk, hogy a beszédes néni ilyen csendes. De aztán megszólalt.
Szóval, valami régi mesét szeretnének hallani? Lehet igaz történet is? Nem baj ha szomorú? Mi mondtuk, hogy azt is szívesen meghallgatjuk.
Jól van, – mondta. Ezt már majdnem elfelejtettem, mert még sohasem meséltem el senkinek. Ezt még az öreg szülém regélte el. Ő is a szüléjétől hallotta. Ez szájról szájra járt a családjában.
Belekezdett, de egy idő múlva intett, hogy a magnó zavarja, kapcsoljuk ki. Mit tegyünk? A kérés számunkra parancs volt. Kikapcsoltuk. Ezután a mesélést újra kezdte. Mi pedig csendben hallgattuk a réges-régi történetet.
Még akkor játszódott ez az esemény, amikor Boldogkő várának urai kiskirályok voltak. A vár ura a kislányát királykisasszonynak szólíttatta. Szolgák hada leste minden óhajukat és parancsukat. A kisasszony volt a várúr szeme fénye, mert a szeme olyan volt mint a nyári ég, a haja pedig, mint a Boldogkő vára körül lengedező árvalányhaj. Imádta őt a vele együtt játszó jobbágy fiú is. A kisasszony gyakran hallgatta elmélázva a jobbágyfiú furulyázását. Olyankor kékebb volt az ég, dúsabbnak tűnt a rét, aranylóbbnak a kalászt érlelő szántó.
A kis királykisasszony, ha sétálni ment és a legénynek kellett kísérnie, a kicsi madarakat ő mindig előcsalogatta füttyével, csokrot szedett neki az éppen virágot nyitott kökörcsinből, hunyorból, vagy ibolyából. Hogy sáros ne legyen a cipellője, ingét terítette a lába elé. A fiú az életét adta volna érte, annyira szerette a kislány kedves mosolyát, tisztán csengő kacagását. Ha a zord apa nem látta, a cicákat együtt simogatták, súgtak, búgtak. Jó barátok voltak.
Az idő múlt és a kisasszonyka eladósorba került. Egy nap atyja bejelentette, hogy kisasszony lányát megkérték és egy pár nap múlva meglesz a kézfogó. A várkisasszony szerette volna megismerni előbb a vőlegényét, de erre nem volt módja. Csak egyszer láthatta messziről. Elrémült, amikor az öregembert meglátta. Nem akart a felesége lenni, mivel ő ifjú, erős karú bátor hitvesről, szerelemről ábrándozott. Addig beszélt a jobbágyfiúnak, amíg az beleegyezett a szökésbe. Az őröket kicselezve sikerült is megszökniük, de gyalogosan nem juthattak messzire, mert a várból messze el lehetett látni, lóval hamar utol lehetett érni őket.
Úttalan utakon menekültek. Éjjel mentek, nappal igyekeztek pihenni a fák és bokrok összehajló lombja alatt. Az utak tüskéje megtépte ruhájukat, a patak kövei felvérezték a lábukat, a bokrok összekarmolták arcukat, karjukat. Vadon nőtt gyümölcsöket ettek, mivel kicsiny kenyérkéjük hamar elfogyott. A Szerencs patak völgyében egy ligetes helyen amint ledőltek volna pihenni, akkor fogták el őket. A kisasszonyt nyeregbe emelte a lovas hajdúk vezetője, de a legény kezét összekötözték, nyeregkápához erősítve vonszolták hazáig. Őt sötét, pince tömlöcbe lökték, a kisasszonyt menyegzőre öltöztették. Amint megvolt a dínom-dánom, az új házaspár felkerekedett, hogy hazatérjen távoli otthonába. A kaput még nem érték el, amikor valami zaj hallatszott mögöttük. Akkor hozták kiterítve a jobbágy fiút. Testi, lelki szenvedésének egy besurranó kis kígyó vetett véget.
A történet után a kis öreg néni könnyes szemmel még sokáig nézett maga elé. Aztán könnyét letörölve arra kért bennünket, hogy történetével aztán jól sáfárkodjunk.
0 Megjegyzések