Esztergomi egy hetes hajóüdülésemet kikapcsolódásnak szántam. A városban már többször jártam, így most nem a műemlékekre, hanem inkább a környező tájra és az emberekre figyeltem. Sajnos, egy – két nap után észrevettem, hogy a hajó kultúrfelelőse mindig belém köt valamivel, ki tudja miért. Egyszerűen pikkelt rám. Megkérdeztem ennek okáról a hajós inast, mivel ezt a kellemetlenkedést ő is észrevette. Arra a kérdésemre: tudja-e Ő, hogy ez miért van így,elmondta, hogy a kultúrfelelős fiú fóti városi gyerek. Az egyik nagynénje juttatta oda, akinek én a szakasztott mása vagyok.
A hajósinas azt is elmondta nekem, hogy a kultúrfelelős azzal akar velem kiszúrni, hogy a legközelebbi klub délutánon ,ha a beadott zálogomat vissza akarom kapni, balettoznom kell majd. Szóval, nevetségessé akar tenni a kövérségem miatt.
No, főtt a fejem, de végül mentő ötletem támadt. Egy papírlapból béka formát csináltam. Zsebre vágtam, aztán elmentem a klubfoglalkozásra.
Valóban balettozásra ítélt. Én, kissé kérettem magam. A fiú teljesen betüzesedett és erőszakosan követelte a táncot. Nem volt mit tenni, beleegyeztem.
Elmondtam Herczeg Ferenc meséjét a gólyává – „Mutamur”-rá varázsolt arab hercegről, a gólyakalifáról. Ezután, közöltem, hogy a mesét most továbbszövöm. Felhívtam a figyelmüket: gondolják csak el, hogy mit érezhetett az a szerencsétlen ember – állat, amikor ő, az idegen leszállott az igazi gólyák közé a tocsogós rétre és akkor megpillantva őt egy gólya hölgy, hozzálépett és kelletni kezdte magát.
Nos, én lettem a gólya lány, a kultúros vált Mutamurrá. Körbejártam a gólyakalifát a karomat lóbálva, ujjaimat mozgatva, peckesen lépegetve, a nyakamat nyújtogatva. Az utolsó pillanatban pedig meg próbáltam a csőrébe, már mint a szájába tömni a papír békát.
A közönség élénken figyelt. Aztán, kitört a jóízű hahota. Végül, maga a kultúros fiú is együtt nevetett a többiekkel.
A produkció után gyorsan eltávoztam, nehogy újabb csínyt eszelhessen ki a fiatalember a rovásomra.
0 Megjegyzések