Palágyi Lajos: Vándorút

Fönt a magasban vándorolva

Néztem alá a ködgomolyra

S a mélyben nyüzsgő hangyabolyra.

Ormok, tetők ragyogtak napban,

Tanyák is tüntek föl alattam,

Míg én magamban elhaladtam.

Olykor közelebb érve hantot,

Hallottam egy-egy édes hangot,

Falusi nyájas estharangot.

Vagy láttam, lent virágok nyílnak,

Meg is csapott a vágy, az illat,

De tovább vont egy fényes csillag.

S most úgy érzem, hogy nem is éltem,

Nagyon is messzi útra tértem

S csak eltünök majd észrevétlen.

Nem vagyok én, csak bolygó vendég,

Mögöttem űr, előttem nemlét,

Sem út, sem mult, sem vágy, sem emlék.