Tóthné Földesi Ilona: Ez nem szerelem

...vagy mégis?

A kezed édes jázmin illatú,
selymesen cirógat,
mint balzsamos harmat.
A zsenge percek fuldokolnak.
Szóvirágaid most csokorban.
A vágyat még megállíthatod,
ami bennem kibontja
testemből nőtt gyönyörkelyheit.
Pórázon van még a pillanat.
Rám borított vörös szirmok alatt
a lankás táj kitárva várja
a megsemmisülés perceit.
Magányom türelme szótlan.
Nem teszek semmit sem.
Megunt helyemre fektetem
kifordított szerelmemet.
Öleljen a csend helyetted.
Míg bimbó bomlik a szűz réteken,
nem rejtőzködöm.
Könnytócsában parádézik
a mezítelen vágy, elvadulva vonszol,
kalandos szakadékba sodródom.
Az ég kék szelíd tengerébe
elterülni vágyom, a messzeségbe
karolok remegve,
szavaiddal most takarj be végre