Péter, Dániel
Emlékszem puha, selymes bőrödre,
Ezt az érzést a szívembe zártam.
Elraktároztam benne örökre,
Hogyha elmégy, mindig újra lássam.
Két kicsi kezeddel átöleltél,
Szép, barna szemedben mosoly csillant.
Ahogyan huncutul rám nevettél.
Minden bánatom messzire illant.
Mindig jó fiú voltál, s maradtál,
Ma is az én kicsi kisfiam vagy.
Bár felnőttél, s tőlem elszakadtál,
Gyermek maradsz, míg az erőm elhagy.
Kívánom neked, tudd meg azt, milyen
Szülőnek lenni, aggódni, óvni.
Jól vagy, kisfiam? Rendben van minden?
Bár tudnék hozzád minden nap szólni.
Kívánom azt, hogy légy nagyon boldog,
Találjon rád a tiszta szerelem,
Tudnám, irányítanám a sorsot.
Hiszen boldoggá tetted életem.
Annyira vártunk már, mind a hárman:
Apád, én, bátyád, Péter. És jöttél!
Kis ráncos, piros voltál pólyában,
Így is mindannyiunknak kellettél.
Akaratos voltál és izgága,
Küzdelmes volt veled a gyermekkor,
De felnőttél végre-valahára,
Még felsejlik pici arcod olykor.
Kis gömbölyű képed oly ártatlan,
Kék szemedben a düh csak úgy égett,
A bocsánatkérésre várhattam...
Bátyád, ki jó volt mindig, megvédett.
Mégis jó ember lettél, jó testvér,
Te, aki nap mint nap újra felhívsz,
Elmondod hogyan telt most az estéd,
Mit gondolsz, épp milyen csatákat vívsz.
Kívánom neked, légy nagyon boldog,
Legyen gyermeked eleven, nyakas,
Míg a szülők nehéz terhét hordod,
Álljon el tőle mindenik szavad.
0 Megjegyzések