Kassai Csilla: A Hegy tetején...

A Föld felett s az Ég alatt
Álltunk Ketten hűs Lomb alatt.
Az Égen a Felhők, mint
Angyali szárnyak  egymást követté ...
Eggyéolvasztva az Eget és a Tájat...
Néztük a csodás Panorámát,
Ahogy a Föld az Égnek óvta álmát...
Mert MINDEN álomszerű
Ragyogásban élt.
S ahogy a Nap hanyatlott
És búcsúzva a Földre nézett,
Betöltötte Valóját a Végzet
A Hegy tetején! ...
 Te és Én...  az Ég és a Fény...
Végül a Nap vörös izzó Korongja
Megigézve bearanyozta
Az Ember szürke Létét,
S langyos érintése egy Pillanatra
Felolvasztva a jeges Űrt...
...Taszította a Világot Karomba!
Mikor a Táj felébredt a Fényből,
S a Meleget elfújta magáról,
Az Est levetette a kendőt Szeméről,
S a Csillagok mosolya kacsintva táncolt...
Én még sosem láttam ilyen Szépet!
Ez TÖBB, mint amit Földi
Lény remélhet!
Mert mire is vágyhat egy Ember,
Minthogy BOLDOG legyen...
Oldalán SZERETETBEN kedvesem?...